Szórakozás

Három étteremből is sikerült fizetés nélkül lelépnie egy párnak Krétán

A brit házaspár mindenhol ugyanazt játszotta el: teleették magukat, majd hangosan panaszkodtak az étel miatt.

Egy brit házaspár Krétán nyaralt, ahol több alkalommal is sikerült fizetés nélkül megúszniuk az étkezést.

A Daily Mail szerint a pár sziget északi részén fekvő Koutouloufari körül választotta ki az éttermeket. Három helyen is megcsinálták ugyanazt: leültek, ettek és ittak egy jót, majd hangosan elkezdtek panaszkodni az étel miatt. Végül közölték, hogy nem hajlandóak fizetni az étkezésért, és elhagyták a helyszínt.

Utoljára az Ariadni Apartments éttermében jártak, amely híres és elismert hely a pizzái vagy a hagyományos görög ételei miatt.

A párra az egyik dolgozó is felhívta a figyelmet a Facebookon.

Tartsd a szemed ezen a párom. Mi vagyunk a harmadik étterem, ahol kipróbálták ezt a taktikát. Jó, hogy a falu étteremtulajdonosai kommunikálnak egymással, így tudjuk, mire számíthatunk.

– írta.

A Koutouloufari For Ever Facebook-csoport közzé tett bejegyzéshez rengeteg komment érkezett, mindenki elítélte a brit pár viselkedését.

Egy nő szerint a nő és a férfi múlt hét kedden visszatért az Egyesült Királyságba.

Azt írta, látta a képeken szereplő férfit az egykori római kikötőváros, Hersonissos környékén, állítása szerint párja még beszélt is vele. Azt írta, hogy szerinte a férfi eléggé ittasnak tűnt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik