Szórakozás

Egy velencei hajótársaság egy életre kitiltotta utaslistájáról Kanye Westet és feleségét „obszcenitás” miatt

Rachpoot / Bauer-Griffin / GC Images
Rachpoot / Bauer-Griffin / GC Images
Pedig minden jel arra utal, élvezetes volt a hajóút.

A Daily Mail Australia különös történésekről számolt be Kanye West, annak felesége és egy velencei hajótársaság háromszögében. Mint a lap cikkéből kiderült, a rappert és Bianca Censorit kitiltotta utaslistájáról a hajókölcsönző cég, obszcenitásra hivatkozva.

A tilalom egy múlt hétfőn történt incidensből ered, amikor a rapper és modellfelesége vízitaxival utaztak át a történelmi városon. Az erről készült képek között akad egy olyan is, ahol Kanye West meztelen feneke is megragadta a lesifotósok figyelmét, miközben felesége egy szinttel lejjebb, a kabinban foglalt helyet, és látszólag matatott valamit a rapper körül.

Ahogy a TMZ írja, West ücsörgött, miközben előtte térdelő felesége fejét fogta.

A cégnél – állításuk szerint – mindaddig semmit nem tudtak a szeméremsértő incidensről, míg nem látták viszont a képeket az olasz bulvárlapokban.

Közleményükben úgy fogalmaznak:

A hajó sofőrje nem látta ezeket az obszcén dolgokat, mert túlságosan elfoglalt volt a csónak irányításával járó teendőkkel. Ha látta volna, azonnal feljelentette volna Ye-t és Biancát a hatóságoknál.

Az elmúlt hetekben West és felesége Olaszország-szerte élvezték az utazást, sőt, magukra terelték a bulvármédia figyelmét: különösen a modell járt élen ebben, egy alkalommal ugyanis olyan ruhát kapott magára, ami jóformán teljesen áttetsző volt. Az egyik óvárosi sétájuk alkalmával a helyiek rendőri feljelentést is fontolgattak a szerintük sértő viselet okán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik