Szórakozás

„1990-ben értetek is kint álltam az utcán” – visszavágott a taxis, miután elutasították ajánlatát a Cápák közöttben

RTL
RTL
Pedig üzlete 100 százalékát ajánlotta fel a Cápáknak a vállalkozó.

Vasárnap elstartolt a Cápák között hatodik évada az RTL-en. Az első részben tűnt fel Daru Mihály vállalkozó, aki közel negyven éve taxizik. Pink taxi nevű vállalkozása kifejezetten a nőket célozná meg, női sofőrökkel, ezáltal zaklatás- és flörtmentes lenne minden nő útja. Az üzleti showműsor történetében először fordult elő, hogy egy vállalkozó 100%-os tulajdonrészt ajánlott a Cápáknak, megyeszékhelyenként 200 millió forintért, cserébe mindössze a majdani árbevétel nettó 10 százalékát kérte.

Balogh Levente megkérdezte a férfitől, mi az ő története, miért gondolja, hogy erre a szolgáltatásra szükség van Magyarországon.

Ha tényleg akarjátok tudni, akkor most magamat köpöm szembe, ugyanis három nőtől három gyerekem van, és mind a három a taxiban született

– árulta el a vállalkozó, majd a Cápák sorban elkezdtek kiszállni. Miután egyikük sem élt az ajánlattal Daru Mihály visszavágott.

Ebben az országban egyetlenegy tökös gyerekek vannak, akik az ezeréves történelem során sakkba állították a kormányt, azok mi voltunk. ’90-ben értetek is kint álltam az utcán. Kemény mag a taxis társadalom, ezért nem mertek ebbe belenyúlni, én ezzel tisztában vagyok.

Balogh ez után elmondta, gazdasági megfontolásból nem szálltak be az üzletbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik