Szórakozás

Szerencsekerék VIP: Tóth Gabi súgni próbált Pápai Jocinak, Majka szó szerint lefogta, hogy meggátolja ebben

Az énekesnő a körülmények ellenére is kitartóan próbálkozott.

Szombat este Majka, Tóth Gabi és Pápai Joci érkeztek meg a Szerencsekerék VIP stúdiójába. A rapper hamar jelezte, hogy versenyhelyzetben nem ismer barátságot, még otthon, családi játékoknál sem tűri a csalást.

Ezen elveit demonstrálta is a műsorban, amikor ugyanis Tóth Gabi segíteni próbált Pápai Jocinak, akinek nem volt ötlete az előtte lévő, hiányos szöveg megoldásához, a rapper magához ragadta az énekesnőt, és a száját is befogta.

Fogd be a szádat, Tóth! Ne taknyozd össze a kezem!

– mondta a jelenet közben Majka, Tóth Gabi viszont a körülmények ellenére is kitartóan próbálkozott a súgással, és végül sikerrel is járt.

A rapper versenyszelleme később némileg alábbhagyott, hiszen bár a teljesítménye alapján ő vághatott volna neki a  fődíj-játéknak, úgy döntött, a Sztárban Sztár leszek!-es kollégái is vele tarthatnak a feladatban. Az utolsó feladvány kitalálásával egyébként Majka 2,8 millió forintra tornázta fel az addig megszerzett nyereményösszeget, amit úgy döntött, jótékony célra ajánl fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik