Szórakozás

Selena Gomez: Olyan világban élek, ahol a fiúk összekeverik az elvárásokat a magas igényekkel

Matt Winkelmeyer / Getty Images
Matt Winkelmeyer / Getty Images
Elmondta, ő mire vágyik egy kapcsolatban.

Selena Gomez a napokban a SiriusXM műsorvezetőinek adott interjút, ahol egyebek közt a nemrég megjelent daláról, a Single Soonról is szó esett. A számban elhangzik egy sor, mely szerint az énekesnőnek magasak az igényei, mindezzel kapcsolatban a beszélgetés során úgy fogalmazott: inkább elvárásai vannak.

Azt hiszem, egy olyan világban élek, ahol a fiúk összekeverik az elvárásokat a magas igényekkel

magyarázta Gomez, hozzátéve: egyébként szórakoztatónak találja a vitatott sort, ugyanis nem szégyelli bevallani, hogy valóban igényel egy-két dolgot, ha összejön valakivel.

Menőnek kell lenned, de nem úgy, ahogy mások gondolják. Csak legyél kedves, kérlek, nevettess meg, légy jó a családomhoz és a körülötted lévőkhöz. Aztán meglátjuk

– mondta az interjúban, ahol egyébként azt is elárulta, hogy jelenleg szingli, és jól is érzi magát így.

Az énekesnő nemrég arra a szóbeszédre is reagált, miszerint a Single Soon a The Weeknddel való kapcsolatukról szól.

Kapcsolódó
Selena Gomez reagált a pletykára, miszerint The Weekndről szól az új dala
„I don't wanna see a tear, and the weekend's almost here.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik