Szórakozás

Hunyadi Donatella milliókat bukott a Szerencsekerékben, sírva fakadt bánatában

Leblokkolt az utolsó, mindent eldöntő feladat közben.

A Szerencsekerék legutóbbi adásában Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella is játszott, az énekhangját is megmutatta a stúdióban. Közel négymillió forintot sikerült összegyűjtenie, az utolsó feladat közben viszont teljesen leblokkolt, és nem tudta kitalálni a megfejtést, ami a „föld a láthatáron” volt.

Hunyadi először néma csendben vette tudomásul, hogy elbukta a nyereményét, majd amikor Kasza Tibi próbálta megnyugtatni, el is pityeredett.

Azt érzem ilyenkor, hogy bár ne jöttem volna ebbe játékba, mert nagyon rossz. Na mindegy, nem baj (…) Én nagyon rosszul élem meg ezeket sajnos. De nem a pénz miatt, csak… mindegy. Ez ilyenkor túl sok, hogy van előtted valami, amiből már így gondolkodol, hogy miket tudnál csinálni. Aztán elmegy az egész, ennyi

– mondta a modell.

Nem sokkal később Sydney van den Bosch is megérkezett közéjük, el kellett ugyanis mondania, hogy a borítékban, amit Hunyadi a játék elején kipörgetett, további félmillió forint lapult. Ezzel az elbukott összeg 4 millió 350 ezer forintra emelkedett.

Kiszel Tünde lányának egyébként nem kellett üres kézzel távoznia a stúdióból, a tárgyi nyereményeit megkapta: nyert 1 páros wellnesshétvégét, illetve egy kerámiagrillt.

Kapcsolódó
Hunyadi Donatella a Szerencsekerékben megmutatta, hogyan tud énekelni
Egy népdalt választott ki, és még az is lehet, hogy riválist kapott Tóth Gabi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik