Szórakozás

Miley Cyrus elmondta, ki készítette valójában az első félmeztelen magazinfotóját

Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images
Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images
Közfelháborodás fogadta a képet, aminek publikálásakor még 16 éves sem volt.

Miley Cyrus nemrég a TikTok-oldalán indított sorozatot, melyben fiatalkori emlékeiről és mérföldköveiről mesél a követőinek. Az egyik klipben azt a Vanity Fairben megjelent fotóját vette elő, ami még 2008-ban készült róla, és igen rosszallóan fogadta a publikum – az énekesnő ugyanis 15 éves volt ekkor.

Mindenki ismeri a fotó körül keringő vitát, a kulisszák mögötti részt viszont nem, ami mindig sokkal jelentőségteljesebb. Noah, a kishúgom Annie (a fotós – a szerk.) ölében ült, és valójában ő nyomogatta a kamera gombját, ő készítette a képeket. A családom is velem volt a szettben

– magyarázta a most 30 éves Cyrus.

Hozzátette, ez volt az első alkalom, amikor vörös rúzst viselt, a sminkese ugyanis úgy gondolta, mindez egy új elem lehetne, ami elválasztaná őt Hannah Montanától. Az énekesnő 2006 és 2011 között játszotta a Disney Channelen a rágógumi-popsztárt, akinek a karakterével még évekkel a sorozat vége után is sokan próbálták összemosni a valós énjét.

Ez a fotó rólam, a totális ellentéte annak a rágógumi-popsztárnak, akiként ismert voltam, és ez sokakat feldühített. De visszanézve, briliáns választás volt ezekkel az emberekkel

– zárta le a képpel kapcsolatos témát.

@mileycyrus

Used To Be Young (Series) - PART 15

♬ Used To Be Young - Miley Cyrus

Az énekesnő édesanyja, Tish Cyrus egyébként nemrég újra férjhez ment. A szökés sztárjával, Dominic Purcell-lel 2022 óta járnak.

Kapcsolódó
Miley Cyrus anyja feleségül ment A szökés című sorozat egyik főszereplőjéhez
Vajon meg is kellett szöktetni otthonról Tish Cyrust?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik