Szórakozás

Berki Mazsi a Sztárboxról: Hála Istennek, nem utcagyerek vagyok, de itt nem lesz más lehetőségünk

Korábban is űzött már küzdősportot, ott viszont senkit sem kellett megütnie.

Berki Mazsi is ringbe száll majd ősszel a Sztárbox című műsorban, ahol egymással fognak küzdeni a hazai hírességek. Az influenszer a versennyel kapcsolatban az RTL stábjának adott interjút, melyben elmondta, komolyan veszi a felkészülést, és edzés után nemcsak fizikailag, de mentálisan is nagyon el szokott fáradni.

Néha olyan kemény edzések vannak, olyan kombinációkat ütünk, hogy nagyon-nagyon oda kell figyelni

– magyarázta Berki, majd hozzátette, korábban is űzött már egyfajta küzdősportot, akkortájt viszont nem kellett megütnie senkit.

Nekem van régebbről egy ilyen kis küzdősport múltam, viszont ott nem szabadott megütni a másikat, ez meg egy teljesen más jellegű sport, mert itt meg kell, hogy üssük. Hála Istennek, nem utcagyerek vagyok, ha mondhatom így, de itt nem lesz más lehetőségünk

– jelentette ki.

A boksszal kapcsolatos kihívásokkal kapcsolatban egyébként többek mellett Megyeri Csilla is megszólalt nemrég: ő úgy fogalmazott, bátor, erős, kitartó és szívós csajnak tartja magát, ha pedig a verseny közben eltörne az orra, elmegy a plasztikai sebészéhez, és megcsináltatja.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik