Szórakozás

Ónodi Eszter: 23 éve vagyok együtt a párommal, ahogy a mai dolgokat látom, ez igazán különlegesnek számít

TV2
TV2
Közös gyerekük már 17 éves.

Ónodi Eszter 25 éve szerepelt először a Joy címlapján, most a magazinnak adott videós interjúban arról kérdezték, mi minden változott az életében azóta.

A 25 évvel ezelőtti énemnek azt mondanám, hogy egyáltalán ne szőjön terveket, mert ez a pálya folyamatos kiszolgáltatottságról szól. Ez azért nem olyan rémes, mint amilyennek hangzik, de tudni kell, hogy mi mindig abból fogunk főzni, amit kapunk. Amivel megkínálnak, abból kell válogatni, de különben szép pályánk, szép életünk lesz még 25 év múlva is. 25 évesen egyáltalán ne gondolja magát ötvenévesként egy öregasszonynak, mert egyáltalán nem ez az érzés van bennem! A világ sajnos nem lesz jobb, sőt, sokkal rosszabb lesz, tehát kitartást kívánok saját magamnak 25 évvel ezelőttre

– üzente negyedévszázaddal fiatalabb énjének a színésznő. Az elmúlt időszak legfontosabb mérföldköveiről így vélekedett:

A legnagyobb dolog, hogy lett egy gyerekem, aki már 17 éves, tehát mindenféleképpen ő áll az első helyén ennek a listának. Az, hogy a párommal már 23 éve vagyok együtt, szintén nagyon fontos dolog, mert ahogy a mai dolgokat látom, ez egy igazán különleges valaminek mondható. A pályámat illetően az, hogy a Katona József Színház tagja vagyok 25 éve, a filmeket és a sorozatokat említve, nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem az Aranyélet című produkciónak.

Ónodi Eszter élettársa Keszég László színész-rendező, fiuk, Zsigmond 2006-ban született meg. Az interjú során a színésznő a családi dinamikáról is szót ejtett.

Hárman vagyunk a családban, és a nemek aránya a két fiú-egy lány leosztás lett, ezért néha megkapom, hogy azt gondolom magamról, én vagyok a család főszereplője, de ez ellen maximálisan tiltakozom. Ez csak azért van, mert muszáj valahogy megvédenem magamat a két férfival szemben

– mondta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik