Szórakozás

25 métert zuhant a forró lávaköveken landoló TikTok-sztár, aki csodával határos módon túlélte a hawaii-i kalandját

Ed Freeman / Getty Images (illusztráció)
Ed Freeman / Getty Images (illusztráció)
Caleb Coffee még csak 18 éves, de már több halálközeli élményen is túl van.

A közösségi oldalon 11,1 millió követővel rendelkező fiatal TikTok-sztár, Caleb Coffee nemrég a barátaival túrázott Hawaii-on, amikor egy szerencsétlen mozdulat következtében 20-25 métert zuhant egy lávakővel teli szakadékba.

A 18 éves fiúnak hihetetlen szerencséje volt, hiszen valamilyen csoda folytán túlélte a balesetet – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

Az azóta is lábadozó fiatalember nővére, Peyton a GoFundMe nevű oldalon kezdett közösségi adománygyűjtésbe, hogy ki tudják fizetni a kezelése költségeit, ő pedig a kórházi ágyán készített videókban számolt be saját kálváriájáról. Illetve reagált az adománygyűjtéssel kapcsolatos felháborodásra.

Az orvosok kezdetben azt hitték, hogy a TikTok-sztár eltörte a nyakát és a gerincét is, de a vizsgálatok után kiderült, hogy ezek a csontjai épen maradtak.

Az elmúlt két napban minden orvos azt hitte, hogy eltört a gerincem vagy a nyakam. Most jöttem ki egy újabb MRI-ről, és kiderült, hogy valahogy, csodával határos módon egyik sem tört el (…). Személy szerint nem tudok erre más magyarázatot találni. Köszönöm, Jézus

– mondta az egyik videójában.

Coffee-nak azonban súlyos égési sérülései lettek a forró lávakövektől, amikre ráesett, illetve eltört combcsontja és a csuklója is. A jobb karjába pedig – egészen pontosan a könyökébe – 2 lemezt és 10 csavart kellett beültetniük az orvosoknak.

Az amerikai influenszer felépüléshez vezető útja csak most kezdődik. Coffee ujjai és lábujjai sem sérültek meg a balesetben – így a posztolgatással sem kell felhagynia – , de a családja 100 ezer dollárt (35 millió forintot) próbál összegyűjteni, hogy fedezni tudják az orvosi költségeket. A később felháborodást kiváltó online adománygyűjtés leírásában az áll, hogy azért tartanak igényt a férfi követőinek támogatására, mert tiktokernek nem volt biztosítása, a családja pedig önerőből nem tudná fedezni a kezelését.

A fiatal influenszernek egyébként saját bevallása szerint nem ez volt az első halálközeli élménye, mivel az epilepsziája miatt korábban is súlyos grand mal rohamok gyötörték.

@calebcoffee #stitch with @HeyitsCarlyRae ♬ original sound - Caleb Coffee

Ajánlott videó

Olvasói sztorik