Szórakozás

Barabás Éva úgy megsérült egy Fókusz-adás előtt, hogy 2 hónapja nem is dolgozik

rtl
rtl

Egészen szürreális sztorit közölt az rtl.hu Barabás Éváról, a Fókusz műsorvezetőjéről. A tévést már egy ideje nem látni a képernyőkön, aminek komoly oka van: volt egy csúnya sérülése.

Ez pedig azzal a Marics Peti-bokatöréssel kezdődött, amiről mi is beszámoltunk a 24.hu-n.

Délután fél kettőkor hirtelen kitaláltuk, hogy mindenképpen legyen benne az adásunkban a Marics Peti nagy esése, amit ahogy konferálok, becsúszok és beesek a kamera elé. Erre megcsináltam a stúdió előtt, adás előtt öt perccel. Olyan hihetetlenül fura leszúrt Rittbergert produkáltam, mint hogyha egy ilyen fél spárgába vagy gátülésbe zuhantam volna bele azzal, hogy a cipőim sarka kicsúszott két irányba. Rázuhantam az ülőgumóra, a fenekemre és ott aztán szakadt minden. Amikor felálltam és azt éreztem, hogy a jobb lábam nem mozdul, és meg kellett fognom, tartanom a combomat, éreztem, hogy valami nem kerek. Így sántikáltam a stúdióba.

A műsorvezető az adást még tudta folytatni, de utána mennie kellett a sürgősségire. Műteni nem kellett, de csúnya izomsérülést szenvedett. A jobb combhajlító izomcsoport szakadt el, ami három izomból áll.

Sokat gondolkodtam rajta, mi történt velem. Hogy kicsúszott a lábam alól a talaj? Vagy nem tudtam lépést tartani valamivel, valakivel, vagy saját magammal? A lelkem jobban összetört, az első két hétben sokkos állapotban voltam, nem tudtam, hogy ki vagyok, hol vagyok, hova tartok. Van-e még visszaút, egyáltalán az életemet tudom-e úgy folytatni, ahogyan haladt, megszokott medrében? Azon túl, hogy nagyon mélyre kerültem, jöttek folyamatosan a telefonok. A főnököm, a távolabbi főnököm, mindenki az RTL-től egy emberként próbált segíteni, és ez azzal a virágcsokorral együtt, amit aztán kaptam pár hét múlva, nagyon-nagyon jólesett.

Barabás nyolc hetet hagyott ki a sérülése miatt, a Fókuszba fokozatosan tér majd vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik