Szórakozás

Bódi Guszti: Kenyér nélkül nem bírom lenyelni a pörköltet!

TV2
TV2
Az infarktusa óta odafigyel az étkezésére, de ha különleges alkalom áll elő, nem vonja meg magától a kedvenceit.

Bódi Guszti nemrég a hot! magazinnak adott interjút, melyben mesélt a családjáról, a karrierjéről és az életmódváltásáról is. Mint mondta, az infarktusa után döntötte el, hogy változtat: igyekszik odafigyelni az étkezésére és minden reggel tornázik másfél órát, aminek meg is van az eredménye. Ha az alkalom úgy hozza, nem vonja meg magától a finom falatokat, de mindenből csak mértékkel fogyaszt.

Amikor átjön a család, és nagy ritkán összeülünk, Margó mindig csinál valami finomságot, amit persze megkóstolok, de csak mértékkel Kenyér nélkül nem bírom lenyelni a pörköltet! Állítólag kell ez is. A káros dolgok szerencsére nem hiányoznak. Alkoholt és cukros üdítőket sem iszom, soha életemben nem voltam részeg, ráadásul a cigarettát is elhagytam. Amikor jött az infarktus, még a kezemben volt az égő cigi

idézte a zenészt a hot! nyomán a Bors.

Bódi hozzátette, úgy véli, korábban az is hozzájárulhatott az egészsége megromlásához, hogy a szívére vette a gyerekkori barátainak véleményét, idővel viszont rájött, hogy ami ezekkel az emberekkel köztük volt, az nem barátság.

Ami a korát illeti, néha elgondolkodik azon, hogy lassan betölti a 65. életévét, de összességében boldogsággal tölti el, mennyi mindent elért, és hogy most már van lehetősége megadni a családjának mindazt, amit ő annak idején nem engedhetett meg magának, amikor szegénységben élt. Egyedül azt sajnálja, hogy a szülei már nem élvezhették a sikerét.

Mikor kimegyünk nyaralni, és arról beszélgetünk, honnan indultunk el, Margó pityeregve kérdezi, hogy ha a szüleink felébrednének, mit csinálnának. Erre azt válaszolom, hogy itt lennének velünk

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik