Szórakozás

Felnevelt három gyereket a nő, majd 60 évesen motorra pattant és beutazta Ausztráliát

Senki sem motorozott a családjában, sőt, korábban ő maga tiltotta meg a fiainak, hogy motorozni kezdjenek, mégis, amikor 60 éves lett, egy kétkerekűn talált rá a szabadságra, amire mindig is vágyott.

Amikor Joanna Barthorpe hét évvel ezelőtt, 60 évesen bejelentette a családjának, hogy motorozni tanul, a felnőtt fiai lepődtek meg a legjobban, hiszen az anyjuk nekik sohasem engedte, hogy motorozzanak. Joanna férje sem volt boldog, mert szerinte a motorok túl zajosak és túl veszélyesek. Joanna szerint azonban a veszély része az élvezetnek.

Joanna Barthorpe számára a motorozás a szabadságról szól – írja a Guardian című brit lap. Miután felnevelt három gyereket, miközben évtizedeken át háttérbe szorította önmagát, és mindig arra törekedett, hogy jó példát mutasson, 60 évesen úgy érezte, eljött az ő ideje. A motorozásban látta meg azt a szabadságot, amire egész életében vágyott.

Joanna még motoros tanfolyamra járt, amikor megvette első motorját, egy Yamaha TDM850-et. Belekerült néhány próbálkozásba, mire megkapta a jogosítványát, de azt mondja,

amikor először mehetett ki egyedül az útra, olyan boldogság szállta meg, mint soha korábban.

Órákon át céltalanul rótta a kilométereket lakóhelyén, Franciaország középső részén.

Barthorpe azt mondja, meglepődve tapasztalta, hogy az utakon mennyire odafigyelnek a női motorosokra, mennyire segítőkészek az emberek, ha probléma adódna.

De vannak olyanok is, akik szörnyülködve néznek, amikor meglátják, hogy egy nő veszi le a bukósisakot, aki ráadásul nem is túl fiatal. Amikor a második motorját vette, az egyik kereskedésben nem engedték neki, hogy próbaútra vigye a kiszemelt járművet, ezért máshol kellett megvennie a 410 köbcentis Himalayanját.

Bár még mindig egyedül szeret motorozni, amikor megtudta, hogy létezik egy 1950-ben alapított, nemzetközi női motorosszövetség (WIMA), Joanna habozás nélkül belépett. Mivel nem talált francia csoportot, a szervezet brit ágával vette fel a kapcsolatot.

Egy augusztusi csütörtök délután hívta fel őket, másnap, a férje legnagyobb döbbenetére motorra pattant, és Anglia felé vette az irány, hogy hozzá hasonló motoros nőkkel töltse a hétvégét, a legendás Ace Cafeban.

Közel öt évvel ezelőtt Joanna a motorjával megcsúszott egy körforgalomban és csúnyán összetörte magát. Eltört a csípője, miután öt hónapot töltött kórházban, újra meg kellett tanulnia járni. És természetesen motorozni is, hiszen a baleset nem téríthette el a szenvedélyétől.

Alig egy évvel az esése után, 2019 szeptemberében Joanna Barthorpe Ausztráliába utazott, ahol a keleti parton fekvő Perth-ből indulva, tizenkét nap alatt több mint 8300 kilométert megtéve átmotorozott a kontinensen. Az utolsó szakaszra sokan csatlakozták hozzá, így egy nagyjából százfős csapattal motorozott be a nyugati parton fekvő Sydneybe.

Oda megyek, ahová akarok, akkor, amikor nekem tetszik. A gyerekeim azt mondják, kamasszá változtam, de erre azt szoktam felelni, hogy nem, csak most váltam azzá az emberré, aki valaha voltam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik