Szórakozás

Majka Curtisről: Nagyon hiányzik, de én nem tudok többet tenni ezért a kapcsolatért

TV2
TV2
„Nekem ő mindig az Atika marad, akivel annyi mindent csináltam, hogy el nem tudják képzelni az emberek.”

Majka volt Osváth Zsolt 1Kanapén című műsorának legutóbbi vendége. A rapper egyebek mellett a Széki Attilával, azaz Curtissel való kapcsolatáról is beszélt. Amikor feljött a téma a beszélgetés során, a rapper azt mondta, nem biztos, hogy nagyon bőbeszédű lesz ezzel kapcsolatban.

Már mindent elmondtam, amit el lehet

– jelentette ki, majd mégis hosszan belement a témába.

A két zenész tavaly szakította meg másodszor a közös munkát. Majka beismerte, az első alkalommal dühből jelentette be a színpadon, hogy Curtis drogproblémákkal küzd, de aztán egy hosszabb interjúban is beszélt erről annak idején, ami miatt sok kritika érte.

Nekem az életemben nincs szükségem arra, hogy Attilát bántsam. Elvitathatatlan a kettőnk közötti szerelem, az ami történt velünk 12 éven keresztül. Olyan dolgokat éltünk meg… Annak a sok embernek – aki ugat, hogy én mit miért mondtam, és miért nem tettem meg, és miért nem máshogy tettem meg – kívánom azt az öt évet, amit eltöltesz egy emberrel, miközben mindent megteszel azért, hogy változzon, és nem változik. És kívánom nekik azt, hogy ez az ember ne csak érzelmileg függjön tőlük, hanem megélhetésileg is. Könnyű úgy ugatni valamiről, hogy ő csak a barátom, és megteszek érte mindent, mert érzelmileg kötődöm hozzá és próbálok neki segíteni. De amikor ez társul azzal, hogy egy melóban vagytok, és a te felépített megélhetésedet, amit együtt kidolgoztatok, amiért tettél-hajtottál, ugyanúgy romba lehet dönteni egy pillanat alatt; amikor már pénzed, kereseted, családod van, és ez függ ettől; meg egy stábod, akit eltartasz… Akkor ez a sok fasz, aki ugat, mit mondana?

– fogalmazott a rapper.

Osváth felhozta, hogy Curtis sokszor sérelmezte, hogy nem volt egyenrangú Majkával.

Miben nem volt egyenrangú?

– kérdezte erre Majka, majd mikor a fizetés szóba került, azt mondta:

Ha kimondanám, hogy Atika mennyi pénzt keresett nálam, akkor dobnál egy hátast. Saját maga mondta el, hogy száz millió forintot kokainozott el, akkor az honnan volt? Akkor hogy nem volt egyenrangú? Hogy érezte, hogy nem volt megfizetve?

Majka elmondta, pontosan tudja, hogy Curtisszel való kapcsolata akkor fog rendeződni, amikor „minden megjavul”, és ehhez mindketten kellenek. Elárulta, utoljára privátban az egy évvel ezelőtti szakításkor beszéltek, nemrég azonban újra üzengetni kezdtek egymásnak a közösségi médiában.

Nagyon bízom benne, hogy most ő ezzel – hogy odafigyel rá az RTL, csinál dolgokat, (…) a korából kifolyólag, hogy már 34 éves, hogy családja van, hogy vett egy házat, vett egy autót – rájön, hogy nem teheti meg azt, hogy nem megy el. És tudja, hogy mellékpályára kell helyezni egy csomó olyan rossz dolgot az életében, amik eddig befolyásolták. Hozzáteszem, hallottam is, hogy ez megtörténik. Azért nekünk sok közös barátunk van, úgyhogy hallottam, hogy ezzel jól áll. Csak hát, ehhez nekem mi közöm? Miért kell engem ebbe belekeverni egy év után?

– utalt vissza Curtis posztjára a rapper.

Nekem ő mindig az Atika marad, akivel én annyi mindent csináltam, hogy el nem tudják képzelni az emberek. Nagyon hiányzik, de én nem tudok többet tenni ezért a dologért. Nem akarok olyan emberre időt szánni az életemben, aki nem akarja, hogy időt szánjak rá. (…) Vállalom, hogy nagyon szerettem az Atit. Nagyon szerettem, mint embert, mint társat, és tudom nagyon jól, hogy egy olyan dolog vette el tőlem, ami nem ő. És ez nekem mindennél jobban fáj. Szóval én nem tudok, és nem is akarok többet tenni ezért, mert nincs rá indíttatásom. Ha neki úgy jó, ahogy van, akkor nekem is jó úgy, ahogy van.

Majkának fogalma sincs, hogy valaha színpadra állnak-e még közösen. Szerinte mindenkinek jár második esély, „ez viszont már a harmadik lenne”, emiatt nem hiszi, hogy ez megvalósulna. Azt viszont el tudja képzelni, hogy 15 év múlva, mikor megbeszélik a dolgaikat, még egyszer összeálljanak egy koncertre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik