Szórakozás

Kylie Jenner öt évig nem merte összefogni a haját nyilvános eseményeken, most elárulta, miért

MEGA / GC Images / Getty Images
MEGA / GC Images / Getty Images
A nővérei tettek rá viccesnek szánt megjegyzéseket.

A The Kardashians legújabb epizódjában Kylie Jenner a nővéreivel, Kourtney és Khloé Kardashiannal beszélgetett a kor szépségideáljáról. Mint mondta, a tévhitekkel ellentétben már gyerekkorától kezdve magabiztos lánynak érezte magát, és tagadta, hogy az egész arcát átszabatta volna különböző plasztikai műtétekkel – írja a Just Jared.

Ez nem igaz, csak töltéseim voltak

– mondta a sminkmogul, aki maga is érzi, mekkora befolyásoló ereje van neki és a nővéreinek is a mai szépségnormákra.

Azt hiszem, sok fiatal lányt látok a neten, aki teljesen szétszerkeszti magát. Én is átestem ezen a szakaszon, de úgy érzem, jobb helyen vagyok. Mások viszont kelthetnek benned bizonytalanságot.

Jenner hozzátette, hogy alapvetően sosem szégyellte a füleit, miután viszont a nővérei évekkel ezelőtt megjegyzéseket tettek rájuk, takargatni kezdte őket a hajával. Bár Khloé Kardashian állítása szerint csak szeretetből viccelődött a húga fülével, utóbbinak ez igencsak rosszul esett.

Én ezt nem így éltem meg. Úgy éreztem, mintha mindenki a füleimen viccelődött volna, bénának nevezték őket. Ez felbosszantott

– magyarázta Jenner, aki a beszólogatások miatt öt évig nem mert összefogott hajjal megjelenni nyilvános eseményeken. Miután viszont a kislánya, Stormi megszületett, és az ő füleit örökölte, elengedte a dolgot.

Ráébredtem arra, mennyire szeretem őket. Ha bizonytalan lennék miattuk, arra gondolok, hogy a lányom a legszebb a világon… most már minden vörös szőnyeges eseményen felkötöm a hajam.

A sminkmágnás hozzátette, időnként bántja, hogy folyamatosan pletykákat keltenek róla az emberek, de azt mondja, minden ilyen eset után meg is erősödik. Hangsúlyozta továbbá, hogy a magánélete nagyon rendben van, és mivel a családja is szakmabeli, pontosan megértik, min megy keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik