Szórakozás

Többször is felhívta a feleség a barátaival focit néző férjét, mikor megy haza – zaklatásért elítélték

Getty Images
Getty Images
Volt, mikor a barátokat két óra alatt 59-szer hívta fel.

A 60 éves Steve Healey tavaly októberben barátai körében nézte a Chelsea Manchester United elleni meccsét. Felesége, az 59 éves Joanne Healey közben többször is felhívta, hogy mikor ér már haza, és hogy vigye haza a kutyát.

A férj egy idő után nem vette fel a feleségének – akivel 37 éve élnek boldog(?) házasságban – a telefont, ezért az ara elkezdte a barátokat, John és Debbie Ashworth-t hívni a vezetékes telefonjukon, majd mikor azok felvették, egyebek mellett pedofilnak nevezte őket, a feleségez pedig azzal vádolta, biztos viszonya van a férjével – írta a Daily Mail.

Annak ellenére, hogy több mint 30 éve baráti kapcsolatot ápolt a két nő. Igaz, nem sokkal korábban összevesztek John Ashworth ivási szokásai miatt, ami odáig vezetett, hogy a helyi harcművészeti klubból ki is tiltották a nőt.

A meccs után végül a férj hazatért, de rá nem sokkal a rendőrség kikérdezte az asszonyt az Ashworths-házba érkezett kellemetlen hívások miatt. Kiderült, az eset idején erősen ivott, aztán a bíróságon bűnösnek is vallotta magát a zaklatásban.

A bíró Joanne Healey-t 12 hónap közösségi munkavégzésre és 80 fontos bírság megfizetésére kötelezte. Emellett 20 napra rehabilitációra kell járnia, és meg kell fizetnie a 234 fontra rúgó perköltséget és az áldozati pótdíjat.

Azt nem tudni Healey-ék azóta is egy párt alkotnak, vagy sem. A bíró a volt barátnőtől való távolságtartási végzés iránti kérelmet elutasította, mert az elmúlt nyolc hónapban azóta nem történt további incidens.

Nem a meccs volt azonban az egyetlen gond. A két nő összeveszése elég heves volt már az azt megelőző napokban is. Healey állandóan zaklatta a házaspárt, a közösségi oldalakon is (ennek letiltás lett a vége), és a vezetékesen is. Egyik nap két óra alatt 59-szer hívta őket.

Részeg volt, amikor csengetett, mint általában, amikor így viselkedik

– emlékezett vissza a meccs napjára a volt barátnő, Debbie Ashworth, aki azt állítja, miután a férj hazatért a meccs után, még mindig zaklatta őket a nő azzal, hogy férje megverte őt, ami hazugságnak bizonyult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik