Szórakozás

Berki Mazsi: Sokszor sírtam a kislányom előtt, volt, hogy ránéztem és tőle vártam válaszokat

tv2
tv2
A gyerekkel gyakran beszélgetnek a néhai Berki Krisztiánról.

Berki Renáta – vagy a celebvilágban ismertebb nevén, Berki Mazsi – a Blikknek nyilatkozott magánéletéről. Kislányáról, Emmáról, aki lassan már kétéves lesz, így beszélt a celeb:

Nagyon ragaszkodik hozzám, látom rajta, az ő boldogságához mindössze annyi kell, hogy velem lehessen. Épp ezért egyre több anya-lánya programot csinálunk kettesben, hiszen a szeretet és az érzelmi biztonság a legfontosabb az életében. Persze, a szomorúságot sem szabad elrejteni a gyerek elől. Én sokszor sírtam a kislányom előtt, ha problémám volt, de olyan is előfordult, hogy csak ránéztem és tőle vártam válaszokat. Hiszem, hogy a gyerekek érzékelnek olyasmit is, amit felnőttként mi már nem. Amikor az apukája meghalt, elmondtam neki, hogy ő már a mennyországban van, sőt, azóta is beszélek vele időnként erről a témáról, amikor megkérdezem tőle, hogy apa szeret téged? Amire mindig helyesel.

Berki hozzátette, a gyerek néhai apja, Berki Krisztián halálával valakinek be kell töltenie egy egyfajta apafigura szerepét a családjukban. A gyerek nagyapja sokat segít ebben, ám mint az kiderült, Berki Mazsi új párja is.

Nem titok, hogy az életünkben van még egy személy, a párom, aki valamelyest betölti az apaszerepet.

Kapcsolódó
„Elkezdhetjük építeni az ő kis karrierjét is” – másfél éves kislányával kifutózott Berki Mazsi egy divatbemutatón
Az influenszer azt mondja, mivel Emma nagyon élvezte a bemutatót, ő minden lehetőséget megad neki arra, hogy a jövőben is kibontakozhasson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik