Szórakozás

Ingyen internet és nyelvórák Demcsák Zsuzsával – Gáspár Zsolt felvázolta polgármesteri programja főbb pontjait

TV2
TV2
Több celeb ismerősét is meghívná a Nógrád vármegyében található faluba.

Gáspár Zsoltnak nagy károkat okozott a múlt heti villámárvíz Nógrádmegyerben, ezért elhatározta, hogy annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő többször, ismét indul a soron következő, jövőre esedékes polgármester-választáson.

A gazda már azon is elgondolkozott, miket valósítana meg az 1800 lakosú település első embereként, terveiről a Borsnak nyilatkozott:

Szeretném javítani a falu infrastruktúráját és a lakók életminőségét, és azt is szeretném, hogy mindenki megismerje végre Nógrádmegyert. Itt az ideje, hogy kinyissuk a kapukat! Többek között ingyenessé tenném az internetet, rendezvényeket csinálnék, ahová meghívnám a celeb ismerőseimet. Demcsák Zsuzsa tartana angolórát a fiataloknak, Balázs Palit pedig az idősebbekhez hívnám, akik még sosem látták őt. Korda Györgyöt és feleségét is szívesen látnám, felléphetnének a kultúrotthonban, amit kinyitnék 20 év után. Na, meg a birkáimnak is kulcsfontosságú szerep jut: ők lesznek a falu szimbólumai

– árulta el Gáspár, aki nemcsak Demcsák Zsuzsát vetné be a siker érdekében, hanem a műsorvezető volt férjét, Krishan Dangwalt is. „Szeretném majd felvenni a kapcsolatot Krishannal, az én jó barátommal, aki most Indiában van. Rá én mindig számítottam, ő is olyan mint én: mindig másokon segít. Remélem, hogy ezúttal is számíthatok majd rá, és ha esetleg úgy alakul, meg is látogatja Nógrádmegyer lakosait” – mondta.

A Blikknek azt is felfedte, függetlenként szeretne indulni a 2024-es önkormányzati választáson. A villámárvizek miatt kiemelten fontosnak tartja az utak és a csatornarendszer rendbe hozatalát.

Az úthálózat katasztrofális állapotban van, azt mindenképpen megcsináltatnám, ahogy a csatornarendszert is. Elég egy nagy esőzés, amilyen a napokban volt, és az itt lakók élete teljesen tönkremegy. Eddig a magam eszközeivel próbáltam segíteni mindenkinek, de most már komolyabb eszközökre van szükségem.

Gáspár a jelenlegi polgármesterről is beszélt, akit 1990 óta nem váltottak le, és aki ellen szerinte senki nem mer fellépni, mert tartanak tőle. Elmondása szerint ő „egy fát sem ültetett el soha” és „egyetlen méter járdát sem csinált meg harminc év alatt”. Ezeken is szeretne változtatni, például „gyönyörű oázissá” változtatná a falut. Ezen kívül elmondta:

Jó kapcsolatokat akarok kialakítani a kormányzattal, és pályázni, pályázni, pályázni, mert nemcsak a fővárosnak, hanem a vidéki településeknek is fel kell zárkózniuk Európához.

A mostani polgármesternek nagyon jó egészséget kíván, ám úgy érzi, „itt az ideje, hogy átadja a helyét olyasvalakinek, aki tud és akar is tenni a faluért”.

Zsolti gazda nyakába veszi a falut, mert ha a médiában sikerült megvetnem a lábamat, akkor itt is hasznára lehetek az embereknek. Nógrádmegyernek van polgármestere, de gazdája nincs. Zsolti gazda majd mindent elintéz

– fogalmazott Zsolti gazda, hozzátéve:

A falubeliek közül sokan támogatnak, szimpatizálnak a programommal, és persze vannak, akiknek nem tetszik, hogy polgármesternek készülök. De véghez viszem a terveimet, mert nem állapot, ami Nógrádmegyerben van! Semmi fejlődés évtizedek óta, rengeteg ember félelemben van akkor is ha esik az eső és akkor is, ha nem. Én jobb életkörülményeket fogok teremteni minden ottlakónak!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik