Szórakozás

Bíró Ica Schobert Norbiról: Kapja meg ő is azt, amit érdemel a karma szerint

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Csalódott benne.

A minap lapunk is megírta, hogy Bíró Icának jelenleg 103 ezer forint a nyugdíja, önkormányzati segélyt is kap. Kilakoltatása óta sokat küzd azért, hogy el tudja tartani magát, erről a Tények csütörtöki adásában beszélt a TV2 stábjának. A riportban elmondta, hisz a karmában, és reméli, hogy azok, akik tönkre tették őt, idővel megbűnhődnek a tetteikért.

Ha bűncselekmény történt az én esetemben, akkor azt tessék kinyomozni, és ha bűncselekmény történt, akkor igenis helyrehozni azt a hibát, amit elkövettek ellenem. Mert elkövették azt a hibát, hogy kisemmiztek. Az én esetemben egy ötvenmilliós tartozás miatt elvettek tőlem 400 milliós értéket. Mindenkit elóbb-utóbb utolér az, amit tett. A bűnösök, nagyon remélem, hogy megkapják a méltó büntetést.

Bíró korábbi, fitneszvilág-béli riválisához, Schobert Norbihoz is intézett pár szót, akinek cégét, a Norbi Update-et nemrég 40 millióra büntette a Gazdasági Versenyhivatal.

Kapja meg ő is azt, amit érdemel, mindenki a karma szerint. Én csalódtam benne. Sokat segítettem, de ő mindent elkövetett azért, hogy engem kispadra tegyen. Ő nyilatkozta azt, hogy »ebben az országban csak egy fitneszguru maradhat«, és ő meg a kedves felesége, hogy tűnjek el a színről, Hát, nézd, én nem vagyok egy tülekedős típus, de amit én tudok, azt én tudom, és több év pokol után itt vagyok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik