Szórakozás

Shane Tusup az új párjáról: Édes teremtés, akit ha akarok, sem tudok eltaszítani magamtól

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
Vele képzeli el a jövőjét, a családalapítást.

2022 októberében tűnt fel az Instagramon az első közös fotó Shane Tusupról és Nagy Viktória Zoéról, ekkor derült ki, hogy az edző segíti a sportolót a felkészülésben a dél-koreai fitneszvébére, ahová el is kísérte. A munkakapcsolatból azóta szerelem lett, a pár a hot! magazinnak adott közös interjút.

Mondhatom, hogy életemben először érzem azt, hogy egyszerűen könnyű és természetes minden együtt: olyan, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Viki mellett tényleg önmagam lehetek, nem kell attól tartanom, hogy nevetségessé teszem magam

idézte a hot! nyomán a Blikk Tusupot, akinek nagyon imponált, hogy a sportoló még a combhajlító izmának sérülése ellenére is színpadra állt, megmutatva, hogy igazi bajnok.

Az én szememben így is nyert, ha nem is az aranyat.

Mint mondták, nem sokkal a verseny után randevúzni kezdtek, a Citadellán indult szerelmük története. Azóta együtt edzenek és dolgoznak, szorosan egymás mellett telnek a napjaik, időközben már össze is költöztek.

Imádom a páromban, hogy bár számomra tetőtől talpig tökéletes, mindig arra törekszik, hogy még jobb legyen. Az igyekezetét, az erőfeszítéseit sportemberként nagyon értékelem; érződik, hogy folyamatosan szeretné megmutatni, hogy milyen fontos vagyok neki. Időnként késik, de ezenkívül csak jó tulajdonságai vannak. Természetesen gondoskodó, édes teremtés, akit ha akarom, sem tudok eltaszítani magamtól, hiszen a nehéz pillanatokban is mellettem áll, meghallgat és támogat. Könnyű elképzelni őt, hogyan bánik majd a gyerekeinkkel, a családdal. Könnyű elképzelnem vele a jövőmet

– tette hozzá az edző.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik