Szórakozás

Meztelenül pózol a Harry Potter-filmek 82 éves színésznője, Miriam Margolyes a brit Vogue-ban

Simon Schluter / Fairfax Media via Getty Images via Getty Images
Simon Schluter / Fairfax Media via Getty Images via Getty Images
A leszbikus színésznő a Pride-lapszám címlapján látható.

Első alkalommal került a brit Vogue magazin címlapjára Miriam Margolyes színésznő, aki hazájában színházi, televíziós és filmes szerepei révén egyaránt híres, a nemzetközi közönség számára pedig leginkább a Harry Potter-filmsorozat Bimba professzoraként lehet ismerős. Margolyes a Pride tematikájú lapszám címlaplánya lett, és ahogy az ilyenkor szokás, interjút is adott a lapnak.

A színésznő 1966-ban coming outolt leszbikusként, mikor a homoszexualitás még illegálisnak számított Angliában.

Soha nem szégyenkeztem amiatt, hogy meleg vagyok. Tudtam, hogy ez nem lehet bűn, mert rólam volt szó, és én nem vagyok bűnöző

– mondta el a Vogue-nak.

Szerintem a homoszexuálisok nagyon szerencsések, mert nem vagyunk hagyományos emberek, egy külön csoportot alkotunk, ami kissé elkülönül a többségtől. Ez előnyt jelent számunkra. Jó művészek vagyunk, jó zenészek. Én szeretek meleg lenni. Nem szeretnék hetero lenni semmi pénzért.

Margolyes 54 éve van együtt párjával, Heather Sutherlanddel.

A magazin az Instagramján megosztott pár képet a színésznőről készült fotósorozatból, a poszt nyitányának azt a felvételt választották, amin a 82 éves Margolyes meztelenül látható, melleit csak sütemények takarják ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

British Vogue (@britishvogue) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik