Szórakozás

„Megsértődött, ha nem ismerték fel” – Kasza Tibivel való kapcsolatáról vallott a Crystal egykori énekesnője

Nyolc évig alkottak egy párt, ma már nem tartják a kapcsolatot egymással.

Lajtai Kati, a Crystal egykori énekesnője volt a Palikék Világa Hová tűnt című műsorának legutóbbi vendége. Lajtai annak idején a magánéletben is egy párt alkotott zenésztársával, Kasza Tibivel. Nyolc évig voltak együtt, de az énekesnő elmondása szerint a zenekar indulásakor már kapcsolatuk utolsó szakaszában voltak, és mire a második lemezt kiadták, már nem alkottak egy párt, onnantól csak munkakapcsolat volt köztük. Lajtai Kati azt mondta, nagyon más személyiségek voltak ők ketten, és idővel „elváltoztak” egymás mellől.

Az énekesnő a műsorban arról is beszélt, jelenleg milyen a viszonya Kasza Tibivel.

Jóban vagyunk, bár nem tartjuk a kapcsolatot, nem szoktuk egymást felhívogatni. Ha összefutunk, akkor igazából nekem olyan érzésem van, mintha egy nagyon távoli, régi rokon lenne. Nagyon sok időt, nagyon koncentráltan töltöttünk együtt ahhoz, hogy régi, majdnem hogy családi érzéseim legyenek vele.

Lajtai Kati elmondta, Kaszával ellentétben ő nem nagyon tudta kezelni a közönség szeretetét és a Crystal óriási sikerét.

Természetes, hogy élvezi ezt az ember a színpadon, de amikor mögötte voltunk… Ebben nagy különbség volt Tibi és köztem, ő volt az, aki megsértődött, ha nem ismerték fel, mikor belépett valahova. Ma meg már szerintem örül, ha nem ismerik fel, és elutazik. Ő ebben lubickolt, kereste, vágyta minden szegletében, a színpadon kívül is. Én viszont olyan voltam, aki ezt a színpadon szerette megélni. Szerettem azt a részét is egyébként, hogy mentünk, beszélgettünk erről, a médiapezsgést is valamilyen szinten, de aztán a színpad mögött inkább zavarba ejtett, ezt nem nagyon használtam ki

– vallotta be.

A háromtagú Crystal 1998-ban alakult. Számos sikert értek el az évek alatt, összesen hat stúdióalbumot készítettek. 2010-ben oszlott fel a zenekar, ami után Lajtai Kati egy időre visszavonult az énekléstől, később pedig énektanárként kezdett dolgozni, több tévés műsorban, köztük a Sztárban Sztárban és a Sztárban sztár leszek!-ben is tanít. 2016 nyarán megszületett első gyermeke, aki a Máté nevet kapta. Lajtai Palikék műsorában mesélt arról, hogy visszatérését tervezi zenei téren, már első saját dala is elkészült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik