Szórakozás

Polgár Kriszta kockahasat villantott, felkészülve az „olyan vagy, mint egy férfi” megjegyzésekre

TV2
TV2
Megörökítette munkája gyümölcsét a nagy nyári zabálások előtt.

Polgár Kriszta a minap posztolt egy tükörszelfit az Instagramra, amin szemmel látható az elmúlt hónapok testedzésének eredménye. A Texasban élő egykori szépségkirálynő bejegyzésében a következőket írta:

Hezitáltam, hogy kitegyem-e. Aztán úgy döntöttem, hogy ha egyetlen embert is motiválok vele a mozgásra vagy egészséges életmódra (nem feltétlenül diétára), akkor megéri elviselni a »túl sok« vagy »olyan vagy, mint egy férfi« hozzászólásokat is. Amiket szintén elfogadok, de csak akkor, ha a szívedre teszed a kezed, és nem csak a saját lelked megnyugtatására írod a kanapéról. Véleménye mindenkinek lehet. De én csak magamnak akarok megfelelni. Szeretem látni a munkám gyümölcsét. Még akkor is, ha néha talicskán kell kb. betolni a terembe. És mivel a nyáron végre igazi ételeket ehetek, úgysem így fogok kinézni, hát megörökítettem most. Mindenesetre most büszkeséget érzek. Hogy tisztán, mindenféle segédeszköz nélkül (egyedül kétnaponta fehérjepor) elérem amit kitűztem.

A háromgyerekes anya a poszt kiegészítéseként és mindenki megynyugtatására elárulta: „Nem vagyok sovány, alul sokkal lassabban fejlődöm. 58 kg vagyok, 172 cm”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Krisztina Polgar (@polgarkriszta) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik