Szórakozás

„Már most több a fizetése, mint nekünk 30 év után“ – nagyon büszke Keserű Balázsra az édesapja

Katona László / RTL
Katona László / RTL
Egy éven keresztül havi bruttó hárommillió forintot vihet haza.

Közel három hete derült ki, hogy Keserű Balázs nyerte meg Az álommeló című műsort, azaz ő kapta meg az elnöki asszisztensi pozíciót Balogh Levente cégénél.

A győztest a Fókusz stábja kísérte el az első munkanapjára, amit elmondása szerint nagyon élvezett. Úgy véli, ha az elkövetkezendő egy évben mindenkinek sikerül megfelelnie a bizalmi körön belül, akkor bebiztosította a jövőjét – a szerződése egy évre szól, havi bruttó hárommillió forintos fizetéssel, új céges autóval és prémiumminőségű munkaeszközökkel.

A riporthoz a Keserű család otthonában is forgatott az RTL, megszólaltatták az elnöki asszisztens édesapját is.

Mondanám azt, hogy már most több a fizetése mérnökként, három, négy, ötéves munkaviszony után, mint nekünk harminc év után. Innentől kezdve egy álom, számomra mindenképpen, ő meg megvalósította a saját álmát. Nagyon büszke vagyok rá

– mondta a stábnak Keserű Sándor.

Keserű Balázs hozzátette: a műsort követően sorra kapta az üzeneteket, melyeknek írói a példaképüknek nevezték őt. Mint mondta, valóban teljesült egy álma Az álommeló megnyerésével, és úgy véli, szakmailag és emberileg is sokat tud majd fejlődni Balogh Leventénél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik