Szórakozás

Ónodi Eszter: Nagyon nem érzem, hogy nyugdíjba mennék

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu
Várja az újabb kihívásokat, azt is el tudja képzelni, hogy az igazi nagy dobás még előtte áll.

Ónodi Eszter a Nők Lapjának adott interjút, melyben a fenntarthatóságról, a karrierjéről és az 50. születésnapjáról is szó esett. A színésznő elmondta, nem akarta nagydobra verni, hogy elérte az ötödik x-et, nem is érezte nagy döccenésnek, hogy idősebb lett egy évvel.

Ami a munkáját illeti, a színésznő elárulta, az angoltudása ellenére sem vágyott sosem arra, hogy külföldön próbáljon szerencsét, pedig többször is akadt volna rá lehetősége. Egy felső kategóriás filmfesztiválon szívesen részt venne, Monte-Carlóban ugyanis volt már hasonló eseményen, amit nagyon élvezett. Ha viszont nem jön össze, azt sem bánja, mert anélkül is elég kereknek érzi a pályáját.

Miközben persze folyamatosan éhes vagyok, nagyon nem érzem, hogy nyugdíjba mennék, és várom az újabb és újabb kihívásokat – legyenek azok filmes, színházi vagy egyéb dolgok. Szerintem az a színész halála, amikor önmaga szobrát építgeti. Én még azt is el tudom képzelni, hogy az igazi nagy dobásom csak ezután jön majd. Ki tudja?

– mondta a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik