Szórakozás

Nike cipőt vettek észre egy 17. századi festményen

Az elmúlt napkban a semmiből a figyelem középpontjába került egy festmény a londoni Nemzeti Arcképtárban (National Portrait Gallery), miután többen látni vélik, hogy a képen szereplő fiú lábán egy Nike cipő virít, írja a The Sun alapján az Indy100.

Ferdinand Bol: Portrait of a Boy
Forrás: Wikipedia

A Portrait of a Boy című képet egy holland festő, Ferdinand Bol készítette 1652-ben, és bár hivatalos források nem szólnak arról, hogy ki a képen szereplő gyerek, művészettörténészek népes csoportja vélekedik úgy, hogy Bol a saját fiát vitte vászonra. Bárki is legyen a képen, a festmény iránt eddig nem volt kimondottan nagy az érdeklődés, a közelmúltban viszont kiszúrták, hogy bár a fiú ruhái a kornak megfelelőek, a cipőjén valamilyen furcsa, emblémához hasonló jel szerepel, ami teljesen olyan, mint egy Nike-pipa. A felfedezést egy 57 éves brit nő, Fiona Foskett tette, aki a lányával látogatott el nemrég az Arcképtárba.

„Mondtam a lányomnak, álljunk csak meg, egy Nike cipő van a lábán? Az ő birtokában lehet a legelső pár Nike, amit valaha készítettek. Vagy ő valójában egy időutazó?” – elmélkedett a The Sun megkeresésére a nő. A Nike-t egyébként 1964-ben alapították, így nem túl valószínű, hogy a 300 évvel korábban élő fiú birtokában lett volna az első pár belőle.

A Nemzeti Arcképtár a maga részéről úgy kommentálta a fejleményeket, hogy nagyon örülnek neki, hogy a kép iránt ekkora az érdeklődés az utóbbi napokban-hetekben, ennyivel le is zárták a témát.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy egy festmény kapcsán modren kori vívmányokat és időutazást vélnek felfedezni egyes látogatók: több száz éves alkotások szereplőinél láttak már iPhone-t az éles szeműek, de olyanra is volt már példa, hogy egy antik görög szobron szereplő gyerek kezébe laptopot vizionáltak az arra fogékonyak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik