Szórakozás

Medve tört be egy pékség garázsába, ötvennél több muffinnal, meg pár kókuszos tortaszelettel lécelt le

Robert Winkler / iStock / Getty Images Plus
Robert Winkler / iStock / Getty Images Plus
Nem tudni, fizetett-e érte, de van egy kósza megérzésünk.

A Connecticut állambeli Avonban működő Taste by Spellbound nevű pékség dolgozói épp a kiszállításra kész tortákat és süteményeket pakolták az autóba, amikor egy feketemedve jelent meg a pékség garázsában – írja az MTI.

A pékség tulajdonosa Instagram-bejegyzésében arról számolt be, hogy az egyik alkalmazott kiáltására figyelt fel: a garázsban tartózkodó Maureen Williams a WTNH helyi televíziós csatornának később nyilatkozva elmondta, hogy először kiabálással próbálta elijeszteni az állatot, az azonban többször is visszafordult, és egyre közelebb jutott hozzá. A nő végül kihátrált a garázsból és futásnak eredt.

A televízió által bemutatott biztonsági felvételeken látható, amint

a medve egy muffinokkal teli dobozt húz ki a parkolóba, közel hatvan darabot felfalva a süteményből, amit egy kókusztorta néhány szeletével öblített le.

Mire a rendőrség kiérkezett a helyszínre, az édesszájú medve már odébb állt: a dolgozóknak végül autódudával sikerült elijeszteniük az állatot.

Az esetben senki sem sérült meg, az államban élő 1000-1200 feketemedve azonban számtalan veszélyes helyzetet okoz: az elmúlt évben összesen 158 medvékkel való találkozást jelentettek a lakók – ebből hatvanhétszer lakóházakba tévedtek be az állatok.

Medve tavaly összesen két alkalommal támadt medve emberre Connecticutban, de már idén is megsérült egy nő, aki kutyasétáltatás közben találkozott egy példánnyal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik