Szórakozás

Volt férje spermáját használta fel, hogy a barátnőjével gyerekük lehessen

Linda Fruits ma már egy nővel él boldog párkapcsolatban, de együtt laknak volt férjével és gyerekeikkel.

Linda Fruits és Christopher Haerting házasok volt, de elváltak, most mégis közös gyermekük született és mindannyian egy fedél alatt élnek – írja a Metro.

Fruits és Haerting a második gyermekük születése után egyre kevesebbszer szexelt,  a nő később rájött, hogy a saját neméhez vonzódik. Kapcsolatuk 2021 novemberében ért véget, amikor a nő találkozott Maddy Gross-szal.

Elválaszthatatlanok lettek, elhatározták, hogy szeretnének egy közös gyereket és megkérdezték a férfit, lenne-e a spermadonor, Haerting pedig igent mondott.

Azóta egy fedél alatt él a család, így Fruits exe, Christopher Haerting is.

A korábbi házaspárnak két gyermeke van, a négyéves Elliot és a kétéves Owen, ők szintén a családi házban élnek.

Amikor elváltak, azt mondták fiaiknak, hogy továbbra is örökké egy család maradnak, bármi is történjen, mindig szeretni fogják őket. És így is lett.

Mindketten tudjuk, hogy a gyerekeink a legfontosabbak, és az, hogy minden nap láthassuk őket. A legtöbb pár, akiknek véget ér a kapcsolata, eltávolodik egymást, mi megtaláltuk a módját, hogy továbblépjünk, de közben együtt is éljünk, mint szülők – és ez nagyszerű!

– mondta a férfi.

A nő azt mondta, az első látásra furcsa felállásának több előnye is van, például ki tudják aludni magukat, mert mindig van valaki, aki vigyáz a gyerekre, sőt, még a nagymama is be tud segíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik