Szórakozás

Woody Allen életet mentett egy New York-i étteremben

Robert Kamau / GC Images / Getty Images
Robert Kamau / GC Images / Getty Images
Nem először használta az elsősegélynyújtási technikát.

Woody Allen nemrégiben megmentette egy barátja életét a Heimlich-fogás szakszerű alkalmazásával. A 87 éves filmrendező Andrew Stein segítségére sietett egy népszerű New York-i olasz étteremben, miután a férfi félrenyelt egy falat sertéshúst, fuldokolni kezdett, elvörösödött, és alig kapott levegőt. Szemtanúk szerint a nagyjából 165 centis színész/rendező meglepő erővel és lendülettel hajtotta végre az életmentő manővert.

Szégyellem kimondani, de Woody tényleg megmentette az életemet. Általában halat rendelek, de ezúttal a disznóhúst választottam, és nem sokkal azután, hogy elkezdtünk enni, egy darab hús megakadt a torkomon, amitől nehezen kaptam levegőt. Pánikba estem. Megrémültem. És akkor Woody segített rajtam. Az egész olyan volt, mint egy jelenet az egyik filmjéből. Ha ő nem reagál ilyen gyorsan, attól tartok, meghaltam volna. Az életemmel tartozom neki

mondta el a PageSixnek Stein.

A lap szerint az eset még május 16-án történt, és azt többek között Allen örökbefogadott lánya/felesége, Soon-Yi Previn is végignézte.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy Woody Allen életet mentett: 1992-ben szintén egy éttermi vacsora során a fuldokló Jean Doumanian produceren segített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik