Szórakozás

Huszonegy évet kapott a nő, aki megpróbálta megmérgezni a hasonmását

Huszonegy év börtönre ítélte egy New York-i bíróság a 47 éves Viktorija Naszirovát, akit gyilkossági kísérlettel vádoltak meg, miután megpróbálta megmérgezni az egyik barátnőjét, aki feltűnően hasonlít rá.

Viktorija Naszirova egyik barátnőjét látogatta meg New York Forest Hills nevű negyedében 2016. augusztus 28-án. A nő egy sajttortát is vitt magával Olga Cviknek.

Naszirova két szeletet is megvett a tortából, mire meggyőzte vendéglátóját, hogy ő is egyen az édességből. Cvik néhány falat után rosszul lett, majd elveszítette az eszméletét – írja az NPR, amerikai közszolgálati rádió hírportálja.

Olga Cvikre másnap reggel egy barátja talált rá. A nő az ágyában feküdt, kezében gyógyszeres fiola, körülötte tabletták hevertek, mintha csak öngyilkosságot próbált volna meg elkövetni. Szerencsére sikerült megmenteni az életét.

Amikor magához tért, Cvik azt mondta, az utolsó emléke az, hogy Naszirova fel-alá járkál az otthonában. Amikor hazaengedték a kórházból rájött, hogy hiányzik az útlevele, a munkavállalási engedélye, az aranygyűrűje és néhány más értéktárgya.

Az ügyben nyomozás indult. A rendőrök laborban vizsgálták meg a kiürült dobozban maradt sajttortamaradványokat és a tablettákat, melyeket az eszméletlen Cvik mellett találtak. A tesztek mindkét esetben fenazepámot, egy erős nyugtatót mutattak ki. A nyomok arra utaltak, hogy Naszirova gyógyszerrel tömte tele az ajándékba vitt torta egy szeletét, amit aztán szándékosan etetett meg Cvikkel.

Hamar fény derült az indítékra is: Naszirova megpróbálta ellopni Cvik személyazonosságát, nehogy visszatoloncolják Oroszországba, ahol egy 2014-ben elkövetett gyilkosság miatt keresték a hatóságok.

A gyanú szerint, a nő az élete során összekuporgatott pénzéért ölte meg az egyik barátnőjét. Naszirova ellen 2015-ben az Interpol is körözést adott ki.

Egy Herman Weisberg nevű magánnyomozó pedig azt állítja, hogy amikor Naszirova eszkortként és dominaként dolgozott New Yorkban, az ügyfeleit rendszeresen elkábította és ellopta az értékeiket. A detektívet az egyik áldozat bízta meg a nyomozással.

Viktorija Naszirovát 2017 márciusában fogták el. A nő mindent tagadott, azt állítja: az orosz hatóságok koholták ellene a gyilkossági vádat, Cvik megmérgezéséhez pedig semmi köze. Amikor a bíróság ítéletet hirdetett, a nő hangosan káromkodni kezdett a tárgyalóteremben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik