Szórakozás

Kiszel Tünde: A műveltségem nem kellett a tévében, rám erőltettek egy karaktert

tv2
tv2
Úgy érzi, beskatulyázták.

A Story magazinnak adott interjút Kiszel Tünde. Egyebek közt elmondta, mivel foglalkozik jelenleg: „Nemrég egy esküvőn is én voltam a sztárvendég. Ujjongtak, amikor beléptem, szóval lubickolok az emberek szeretetében. Emellett szépségversenyeken zsűrizek, tévés felkéréseknek teszek eleget”.

Azt mondja, több jót kapott a celebvilágtól, mint rosszat, de nem tagadja, félreismerték az emberek.

A műveltségem nem kellett a tévében, és rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam. A showbiznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak. Megértem, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha a négy és fél órás Wagner-operákról mesélek, amiket kis koromtól faltam, holott köztudottan nehezen emészthető művek. De olykor azért megvillanthattam a tudásom, és azt például senki sem veheti el tőlem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a nemzet, sőt a világ nagyjaival interjúzhattak. Sinkovits Imrétől Luciano Pavarottin át Sylvester Stallone-ig. Vagy hogy évekig vezettem szenteste műsort a televízióban, mert küldetésemnek éreztem hogy könnyebbé tegyem az ünnepet azok számára, akik egyedül töltik

– részletezte a lapnak a naptárdíva.

story

Ajánlott videó

Olvasói sztorik