Szórakozás

Elrepült a légitársaság alapítója a reptérre, hogy elnézést kérjen az utasoktól

Sam Yeh / AFP
Sam Yeh / AFP
Személyesen akart bocsánatot kérni a kellemetlenségekért

A Starlux Airlines alapítója, Chang Kuo-wei a tokiói Narita repülőtérre utazott, mert személyesen akart elnézni azoktól az utasaiktól, akik május 6-án nem tudtak elindulni Tajvanra, és ezért kénytelenek voltak az éjszakát a japán fővárosban tölteni – írta a Business Insider a tajvani sajtó alapján.

Egyébként eredetileg nem a légitársaság hibájából, legalábbis az elnök nem ezt mondta, hanem a „nagyon erős szél” következtében. Igaz, aztán elképesztő hosszan rekedtek a futópályán.

Délután 15:45-kor indult volna a járat, aztán úgy döntöttek fél hatkor, hogy az erős szél miatt áthelyezik az utasokat egy másik gépre. Este hétkor szálltak fel rá, az indulást viszont eltolták éjjel 11-ig. Már majdnem éjfél volt, mikor leszállhattak az utasok a gépről, hogy visszatérjenek a repülőtérre.

Éjjel egykor érkeztek meg a hálózsákok (étel-, italjegyet nem kaptak) az utasoknak, akiknek a reggel hatkor induló járatra kellett volna felszállniuk, a gép indulását viszont 8-ra csúsztatták.

A második járat már a repülőgép-karbantartási ellenőrzés miatt késett, végül annyit, hogy a gép személyzetének túllépték volna a munkaidejét. Ezért tértek vissza végül a reptérre – mondta Kuo-wei.

Az eredeti indulási időhöz képest 16 órával végül tényleg el is indulhattak az utasok a célállomásra.

A 2020-ban alapított luxus-légitársaság kifejezetten előkelő szolgáltatást akar nyújtani, legalábbis ez a cél, a Conde Nast Traveler a Los Angelesbe repülő járatáról azt írta, hogy nagyon figyelnek a részletekre, még saját mintás vécépapírjuk is van,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik