Szórakozás

„Teljesen elveszítettem az uralmat az érzelmeim felett” – szarkofágba zárták Kardffy Aishát a Párharcban

Kiszabadulva zokogva esett Kerényi Miklós Máté karjaiba.

Azt javaslom, hogy ne vállalkozzon erre a játékra olyan, aki fél a bezártságtól

figyelmeztetett Stohl András műsorvezető a Párharc hétfői adásában, mielőtt ismertette, mi is lesz a kihívás. Mint kiderült, a páros egyik tagját bezárják egy szarkofágba, amit négy réteg borít, innen a másik félnek kell őt kiszabadítania csörlővel, kalapáccsal, feszítővassal, valamint egy olyan lakat kinyitásával, aminek számzárját egy matematikai feladat megoldása adja ki. Az akcióra összesen nyolc perc állt rendelkezésére.

A feladatra a Kardffy AishaKerényi Miklós Máté duó vállalkozott.

Egyáltalán nem félek a bezártságtól, egy nagyon vagány, vakmerő csajnak tartom magam, de amikor ott feküdtem a szarkofágban, és éppen csukták rám a különböző rétegeket, akkor egy kicsit beparáztam

mondta el a színésznő, és párja is elismerte, hogy nagyon rosszul viselte, ahogy Kardffy belefekszik a koporsóba.

Amint a pörölyt belevágta a második rétegbe, ott teljesen elveszítettem az uralmat a saját érzelmeim felett

árulta el Kardffy, aki a feladat közben sikoltozott is. Bevallotta, a szarkofágban fekve elvesztette az időérzékét, úgy érezte, mintha fél órát töltött volna el ott.

Kerényinek végül sikerült időben kiszabadítania kedvesét, aki zokogva borult a nyakába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik