Szórakozás

Könnyek közt mondta el a tévés, hogy mellrákkal küzd

Fél éve a megelőzés, szűrés fontosságáról készített interjút.

Minden nap szívesen látnak bennünket otthonukban, hogy megoszthassuk önökkel mások történetét. Ritka eset, hogy mi vagyunk azok, akikről a történet szól, de szerettem volna megosztani önökkel valami személyes dolgot, ami az életemben történik.

A fenti mondatokat Calyn Thompson, a WHO 13 News tévése mondta el május 3-án a nézőknek, majd élő adásban közölte, hogy daganatos betegséggel küzd.

Tavaly októberben egy műsorban a mellrák-megelőzés és a szűrés fontosságáról beszélt, majd novemberben kiderült: ő maga is ebben a betegségben szenved.

Nem gondoltam volna, hogy az az interjú a saját utam kezdetét vetíti előre

– mondta a tévés, aki két héttel a 28. születésnapja után tudta meg, hogy a kórral küzd. A mostani műsorban – ahol bejátszottak egy részletet a bizonyos tavalyi interjúból is – elmondta, hogy hat kemoterápiás kezelésen túl van, és jók az esélyei. De potyogtak a könnyek a szemében, amikor azt mondta:

Voltak reggelek, amikor nem volt kedvem felkelni és elindulni, de önök segítettek erőt meríteni, hogy eljussak ide és elmondjam a híreket.

Thompson azt mondja, a mindennapos munkába járás volt az, amire szüksége volt ahhoz, hogy átvészelje ezt az egészet. Most pedig még inkább fontosnak tartja, hogy minél több embert figyelmeztessen a mammográfia fontosságára:

Ha csak egy emberen is tudok segíteni, már megérte.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik