Szórakozás

Szulák Andrea Tóth Andiról: Nagyon egyedül van

TV2
TV2
Szerinte a 24 éves énekesnőnek egy talpig becsületes emberekből álló csapatra lenne szüksége, hogy segítsék az útján.

Szulák Andrea a napokban Sunday Brunch című műsor vendége volt, ahol egyebek mellett arról is kérdezték, mit gondol Tóth Andi visszavonulásáról.

Egyedül van, nagyon egyedül van. Egyrészt ez a hihetetlen sok tehetség, amivel ő rendelkezik, ehhez kellenének nagyon profi és nagyon tisztességes szakemberek, akik fogják a kezét. Akik azt mondják: ezt elvállalhatod, ezt nem, ezt a ruhát felveheted, ezt nem, erre a helyre elmehetsz nyilatkozni, ide nem, satöbbi

– magyarázta az énekesnő

Rúzsa Magdinak például e tekintetben óriási szerencséje volt a menedzserével, aki előtt én is fejet hajtok. Mert jött egy nagyon egyszerű, nagyon szimpatikus kishegyesi lány egy tehetséggel, ami gyakorlatilag el is tűnhetett volna, ha nem áll mellé egy talpig tisztességes menedzser.

Szulák hozzátette: szerinte az előadókat nem csak lelkileg, de időnként anyagilag is támogatni kell. Úgy véli, ez egy sokrétű feladat, és tapasztalatai szerint Magyarországon a menedzserek inkább csak hasznot akarnak húzni az általuk mentorált hírességekből, invesztálni viszont nem szeretnének.

Andi mellé kellene egy olyan talpig becsületes emberekből álló csapat, akik az ő tehetségét, a képességeit – mondjuk, jelen esetben szerintem elsősorban lelkileg – a megfelelő irányba terelik, másodsorban pedig a legbecsületesebb, legszebb, legtisztességesebb, legértékesebb módon felszínre hozzák belőle. Belőle lehetne akár egy világsztár is szerintem

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik