Szórakozás

Felbuzdultak a nőgyűlölők Asraf Hakimi válásán, de alighanem árnyékra vetődtek

LOIC VENANCE / AFP
LOIC VENANCE / AFP
Hetek óta keretezi a francia bulvársajtót Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain futballistájának botrányos vizekre terelődött magánélete: egyrészt nemi erőszak vádja miatt eljárás folyik a sportolóval szemben, másrészt a felesége válik tőle. Hakimi állítólag győzelemre áll az utóbbi ügyben, mivel a saját vagyonával nem ő, hanem az édesanyja rendelkezik, így a focistafeleség nem jogosult semmilyen pénzösszegre. Csakhogy minden bizonnyal egy álhírről van szó, amit persze tudatosan hoztak létre, és ami – bár a figyelmet némiképp elterelte Hakimi rendőrségi ügyéről – aktivizálta a közösségi média névtelenségbe burkolózó nőgyűlölőit is.

Március elején az AFP címoldalán írt arról, hogy a 24 éves marokkói válogatott futballistát, a PSG jobbhátvédjét, Asraf Hakimit nemi erőszakkal vádolta meg egy 24 éves nő. Az incidens állítólag február végén történt a focista otthonában, mialatt annak felesége és két gyereke Dubajban tartózkodtak. Hakimi ügyvédei egyből ellentámadásba lendültek: azonnal kiadták a saját verziójukat az ügyről, mondván, „a vádak hamisak, mindenki nyugodt, elvégre az igazság győzedelmeskedni fog”.

Persze sokféle igazság létezik, ám egy ilyen ügyben több dolog is létfontosságú.

  • Hogyan keretezi az ügyet a sajtó?
  • Mit nyilatkoznak az érintettek?
  • Hogyan áll a munkáltató – ez esetben a PSG – a történtekhez?

Egy nem túl távoli példa: a Manchester United most 21 éves csatára, Mason Greenwood több mint egy éve az angol csapat partvonalán kívül rekedt, miután állítólag bántalmazta a barátnőjét. Noha közvetett bizonyítékok nem álltak rendelkezésre, Greenwood gyakorlatilag megszűnt MU-játékosnak lenni, és elég kicsi az esélye (hiába ejtették azóta a vádakat), hogy újfent a keret meghatározó tagja legyen.

Hakimivel nem történt ilyesmi: ő a vádak ellenére részt vett a FIFA díjátadó ünnepségén, ahol az év csapatába is beválogatták, és továbbra is állandó játéklehetőséget kap a PSG-ben.

Súlyos probléma ugyanakkor, hogy miként reagáltak az internet-felhasználók a történésekre – főleg a válási procedúrára. Megszaporodtak a Hakimi feleségét becsmérlő megszólalások, amelyek ünneplik a focista „cseles megoldását”, aminek köszönhetően „elintézte, hogy aranyásó neje ne férjen a vagyonához” – merthogy az ilyen típusú szemléletmód keretezi ezt a történetet immár hosszú hetek óta.

Csakhogy minden jel arra utal: az utóbbi idők egyik legkomolyabb francia bulvár-álhírével van dolgunk.

A vádlott: Asraf Hakimi

Február 26-én a francia ügyészség megvádolta Asraf Hakimit nemi erőszakkal. A játékos mindent tagadott, szabadon távozhatott, ám azóta rendőri felügyelet alatt áll. Nem léphet kapcsolatba az állítólagos áldozattal sem. Utóbbi egy 24 éves nő, aki a panasztételt követően ismertette, hogyan került kapcsolatba a marokkói válogatott futballistával: az Instagramon vették fel a kapcsolatot, február 25-én már találkoztak is Hakimi otthonában. Meglehetősen részletes volt az áldozat beszámolója arról, hogy a focistát mely tettei alapján lehetett nemi erőszakkal vádolni:

Hakimi előbb engedély nélkül levette a nőről ruháit, majd csókolgatni kezdte a száját és a melleit, végül ujjait a hüvelyébe dugta.

Az áldozat végül próbált kiszabadulni a helyzetből, lerúgva magáról a futballistát, így véget vetve a számára traumatikus élménynek.

Hakimi klubjánál azonban eddig nem sokat foglalkoztak a vádakkal, Christophe Galtier, a Paris Saint-Germain vezetőedzője meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a témában, ha kérdezték:

Nem fogok válaszolni egyetlen kérdésre sem Asraf Hakimi sporton túlmutató ügyeivel kapcsolatban.

Galtier szerint bőven elegendő az, hogy a PSG kommunikált az ügyről: noha vizsgálat alatt áll a futballista, abban bíznak, minél hamarabb tisztázza magát. A francia törvények értelmében a focista ellen felhozott vádak nem vezetnek automatikusan bírósági tárgyaláshoz, és továbbra is elutasíthatók, fogalmaz a Washington Post.

Nem sokkal az eset kirobbanása után Hakimi felesége úgy döntött, meg kell szólalnia családja és karrierje érdekében valamilyen platformon, elvégre élete minden részére kihat a kellemetlen ügy. Hiba Abouk az Instagramján tudatta: férjével közös képeik nagy részét eltávolította a közösségi platformjairól, majd nyilatkozatot adott ki. Ebben arról írt, megszakította kapcsolatát Hakimivel, már nem élnek együtt, de nem a focistát érő vádak miatt, hanem már jóval korábban akadtak olyan problémáik, amikre nem találtak megoldást. De sokatmondóan úgy csűrte-csavarta a szavakat, mígnem leírta: az áldozatokat minden esetben megilleti a védelem.

Bízni kell az igazságszolgáltatás helyességében, különösen súlyos vádak esetén. Magától értetődő azonban, hogy az életem során mindig az áldozatok oldalán álltam.

Abouk egyébként egy ismert színésznő, emellett karrierje kezdete óta emberjogi aktivista is. Ő maga tunéziai és líbiai származású bevándorló szülők gyereke. Hakimivel több éve egy párt alkottak, két közös gyerekük született – 2020-ban titokban keltek egybe.

Pár héttel az instagramos nyilatkozata után Abouk interjút adott a spanyol ELLE magazinnak, amelyben részletekbe menően betekintést engedett abba, hogyan éli meg kapcsolatuk széthullását, sejtelmesen utalva a nemi erőszak vádjára:

Ki gondolta volna, hogy amellett, hogy szembe kell néznem azzal a szokásos fájdalommal, amivel a válás jár, és meg kell élnem azt a gyászt, amit egy családi projekt kudarca okoz – most ezzel a gyalázattal is foglalkoznom kell. Időre volt szükségem, hogy megemésszem ezt a sokkot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ELLE España (@elle_spain) által megosztott bejegyzés

Abouk kiemeli, úgy szeretné kezelni ezt az egész ügyet, hogy a legkevésbé legyen traumatikus maga és két közös gyerekük számára, emellett védeni szeretné a karrierjét is, melyet hosszú évek alatt építgetett: „Számomra a gyermekeim egészsége a legfontosabb, és minden más háttérbe szorul. De mindig is harcos voltam. Egy self-made nő, aki alig 18 évesen úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a gyeplőt.”

Aranyásók és fake news

Több hete kering az álhír, mely szerint Hakimi felesége a válás során a futballista vagyonának jelentős részét magának akarja. A focista ezzel szemben „bevédte magát”: minden vagyonát édesanyjára ruházta már jóval korábban, hogy egy esetleges válási procedúra során anyagilag ne járjon rosszul.

Asraf Hakimi futballista felesége válókeresetet nyújtott be, és a marokkói labdarúgó vagyonának több mint felét akarta. De amikor a nő megérkezett a bíróságra, rájött, hogy Asraf Hakiminek nincs vagyona, még a bankban sem. A PSG védője már régen az anyja nevére íratta minden vagyonát, így megakadályozta, hogy volt felesége, Hiba Abouk megüsse a jackpotot.

Ezt a kitalált – ráadásul erősen szexista – történetet netezők ezrei támogatták a tweet újraosztásával, így ünnepelve „a futballista dicsőséges győzelmét a pénzéhes felesége fölött”.

Hogy valóban fake news-ról van-e szó, azt Omar El Adlouni, a Párizsi Sorbonne egyetem professzora elemezte saját LinkedIn-bejegyzésben, ami aztán teret kapott a francia sportsajtó bulvárosabb részében. A professzor szerint a jelenlegi európai szabályzat megtiltja, hogy a házastársak átruházzák valakire olyan formában a vagyonukat, ahogy az Hakimi kapcsán olvasható, ezzel elkerülve a vagyonmegosztást válás esetén. Mindez törvénybe ütköző cselekedet Franciaországban is. Ha mégis úgy döntenének, hogy külön rendelkeznek saját vagyonukról, ahhoz szerződést kell aláírni, ugyanis azt diktálja a törvény.

Tehát röviden:

  • ha ilyen házassági szerződést aláírtak, nem szükséges semmilyen vagyonátruházás a rokonságra,
  • ha pedig törvényen kívül próbált ügyeskedni Hakimi, akkor komoly büntetésre számíthat.

Utóbbi esetben akár öt év börtönbüntetést kockáztatott volna, amire a professzor szerint kevés az esély. Gilles Verdez francia újságíró ugyancsak El Adlouni állításaira támaszkodik: szerinte nem igazak a pletykák a vagyonátruházásról, nem is volna lehetséges a francia, a spanyol és a marokkói törvények miatt.

Hakimi anyja, Saida Mouh is megszólalt az ügyben, írja a Morocco World News. A nő azt mondta:

Ha a fiam tett is valamit a saját védelmében, én arról nem tudok semmit.

Tom Jenkins / Getty Images Hakimi és lelátón helyet foglaló édesanyja a 2022-es katari vb-n.

El Adlouni a bejegyzésében továbbá azt fejtegeti, az álhír terjedése három pilléren nyugszik:

  • Egy elefántcsontparti, egyébként álhírekre szakosodott Twitter-fiókból indult.
  • Tömegesen elkezdték a tweetet megosztani szánt szándékkal.
  • A komoly, sporttal foglalkozó hírportálok pedig gyanútlanul átvették azt.

Oluwashina Okeleji, a BBC szakírója úgy véli, általában a tudatos médiafogyasztás hiánya miatt pörögnek fel az ilyen sztorik. Szerinte bárki is találta ki, pontosan tisztában volt azzal, hogy az afrikai internetfelhasználók mennyire hiszékenyek.

Aktivizálták magukat a nőgyűlölők

  • „Jól megkapta!”
  • „Ez az, Hakimi, jól csináltad!”
  • „Ez a nő mit gondolt? Hogy majd kiforgat a pénzedből? A hálátlan!”

Ilyen típusú véleményekből szép számmal jutott a közösségi médiában felbukkanó, a pár válásáról szóló hír alatt. Ahogy a The Africa Report is írja, nagyobb részben Hakimi-rajongók és a marokkói válogatottal szimpatizálók indították útjára ezeket a kommentfolyamokat.

A marokkói nemzeti tizenegy kiemelkedően szerepelt a katari világbajnokságon – a legjobb négy közé jutott –, amiben oroszlánrészt vállalt Asraf Hakimi, aki jobboldali szárnyvédőként egyaránt kivette a részét a támadásépítésből és a védekezésből is. Ennek nyomán lényegében sérthetetlenné vált a marokkói nép szemében (miként az összes vébét megjárt csapattársa is): az életüket folyamatosan nyomon követik rajongóik az Instagramon, a tévében, mert úgy vélik, ők azok, akik ténylegesen elhozzák a sikert az arab világnak és Afrikának. A marokkói közvélemény nagyon hamar alakítani-formálni kezdte az álhírt, de legalábbis erős nőgyűlölethullámot gerjesztettek a közösségi médiában, mint azt fentebb szemléltettük.

Hakimi nem feltétlenül olyan támogatókra vágyhatott, mint az önmagát kifejezetten nőgyűlölőként definiáló Andrew Tate, aki az álhírre csak annyit reagált a Twitteren:

My G.

A G kifejezés egy szlenget takar, a gengsztert, tehát Tate nem mást írt: „az én gengszterem”. Nem mellesleg őt is nemi erőszakkal vádolják.

Hakimi pedig hallgatásba burkolózott.

Aurelien Meunier / Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik