Szórakozás

Matthew McConaughey az édesanyja miatt erősen arra gyanakszik, hogy testvérek lehetnek Woody Harrelsonnal

Gary Miller / Getty Images
Gary Miller / Getty Images
Ha ez igaz, filmet kell belőle forgatni.

Kelly Ripa podcastműsorában járt Matthew McConaughey, aki felvetett egy nagyon különös elképzelést, ami már egy ideje foglalkoztatja: a színész úgy véli, testvérek lehetnek Woody Harrelsonnal.

Egész komoly teóriát vázolt fel ennek igazolására:

A gyerekeim Woody bácsinak hívják. Az ő gyerekei Matthew bácsinak engem. Vannak képek rólunk, az én családom azt mondja, hasonlítok rá azokon, az övé meg azt, hogy ő hasonlít rám. Pár éve Görögországban voltunk családostól. Ott volt anyám is, aki azt mondta, »Woody, ismertem apádat!«. Mindenki érezte, hogy anyám hogyan mondta azt, hogy »ismerte«. Próbáltuk megfejteni, mit értett ez alatt, matekoztunk egy kicsit, aztán rájöttünk, hogy Woody apja katonai eltávon volt akkor, mikor az én anyám és apám másodszor váltak. És van néhány számla Nyugat-texasi helyekről, ahol találkozhattak, ami amolyan összeröffenős pillanat lehetett köztük.

Felmerült, hogy csináltatnának egy DNS-tesztet, de McConaughey vonakodik. Szerinte Harrelsonnak könnyebb dolga van, ő kicsit fél az igazságtól. Mármint attól, hogy 53 évig valaki másról hitte, hogy az édesapja – idézi a CNN.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik