Szórakozás

Ónodi Esztert meglopták a rendszerváltáskor

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Ónodi Eszter idén ünnepelte ötvenedik születésnapját. A kerek évszám nem nyomasztja, és még egyszer ennyit szeretne élni – nyilatkozta a Blikknek.

A Katona József Színház színésznője jelenleg Csehov Cseresznyéskertjét próbálja, noha eredetileg egy Richard Wagner-adaptációt, az Istenek alkonyát vitték volna színre. A mostani, színházak számára is nehéz gazdasági helyzetben végül azonban egy kisebb költségvetésű előadást kellett választaniuk. „Folyamatosan azzal szembesülünk, hogy egyfolytában megalkuvások közé vagyunk szorítva, mert nem tudjuk a büdzséből kigazdálkodni nemcsak a díszletet, hanem akár adott esetben egy vasárnapi bevásárlást. Mindig újra kell tervezni mindent, mert életben kell maradni, főleg, ha kitűztem ezt a plusz ötven évet” – fogalmazott Ónodi.

A színésznő arról is beszélt, a karantén időszakában kezdett el kertészkedni, amire ma már életmódként tekint: „A bezárások idején vetettem el az első paradicsomot. Amikor láttam, hogy két hét múlva kibújik a földből a kis levelecske, akkor azt éreztem, hogy igen, itt van a lényeg, óriási érzés volt. Azóta palántákat nevelek a lakásom ablakában, és most már egész komoly kis kertem van.”

Az átmenetiség érzéséről terelődött a szó a rendszerváltás időszakára, amikor Ónodi tizenhét éves volt. Visszatekintve elmondta, nehezen indult számára az új korszak.

A harmadik köztársaság kikiáltásakor kimentünk a gimnáziumi osztályommal a Kossuth térre, hogy mi is ott legyünk a történelmi pillanatkor. A Váci utcán sétáltunk, ahol megálltunk egy utcazenésznél, és nagy tömeg volt körülötte. Hátizsák volt rajtam, és amikor eljöttünk onnan, kiderült hogy az irataimat, a kulcsomat, pénzemet, mindenemet ellopták. Egy hatalmas lopással indult az életemben a rendszerváltás. A későbbiekre nézve ez átvitt értelemben is érthető, hogy nem lesz ez annyira sima ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik