Szórakozás

Frohner Fecó a fodrászkarrierje kezdetéről: Volt, hogy jegyre sem volt pénzem, és gyalog sétáltam haza Kőbányáig 12 óra munka után

Rizmajer Antal, Sárosi Zoltán / RTL
Rizmajer Antal, Sárosi Zoltán / RTL
Rögösen indult az útja, de nem bánja.

Frohner Fecó az Instyle Mennek adott interjút, melyben a karrierje kezdetéről is mesélt. Mint mondta, eleinte csak hobbiként kezdett foglalkozni a fodrászkodással, de mivel tudta, hogy focistaként nem boldog, keresett egy fodrásziskolát, és a nulláról kezdte el kitanulni a szakmát. Pályafutását egy belvárosi gyorsfodrászatban kezdte, ahol nemcsak a mesterségről, de az életről is sokat tanult.

Nem volt egyszerű és gyors az előrejutásom, de nem is bánom. Pontosan a sok tanulás, a 12 óra állás miatt tartottam meg a szerénységem és adok minden nap hálát azért, ahova sikerült önerőből eljutnom. A mai napig emlékszem, hogy a borravalóból vettem magamnak zsemlét és jegyet a hazaútra. De olyan is volt, amikor jegyre sem volt pénzem és Kőbányáig gyalog sétáltam haza 12 óra munka után

– emlékezett vissza.

Mint mondta, a nehézségek ellenére tudta, hogy rátalált az útjára. Bár a környezetében is sokan kinevették, és úgy hitték, csak egy fellángolás lesz az életében a fodrászat, hitt magában. A barátait, a környezetét és az akkori kapcsolatait is háttérbe szorította, hogy fejlődni tudjon a szakmájában.

A siker ugyan váratott magára, de végül eljött, időközben pedig a médiába is sikerült betörnie. A rengeteg impulzus, ami az elmúlt években érte, egy törést okozott az életében, azért elkezdett komolyan foglalkozni a mentális egészségével, meditálni is megtanult.

Mint mondja, amikor A Konyhafőnökben szerepelt, kezdetben nem szívesen nézte vissza magát, mert úgy látta, megjátszotta magát, és magára erőltetett egy szerepet, amitől azt remélte, elnyeri majd vele az emberek szeretetét. Saját bevallása szerint a félelmét próbálta palástolni, hogy nem elég biztos önmagában. Ezen viszont felül tudott kerekedni, és a műsor végére már teljes mértékig önmagát adta.

A műsor végére megmaradt a meztelen valóság, amit minden egyes tévés szereplés alatt megélek azóta. Ez pedig azért csodás, mert tényleg a valóságot mutathatom meg egy csomó olyan ember között, akik valótlan képet építettek fel maguk és a személyiségük körül. A mai gondolkodásom is afelé megy, hogy ne függjek olyan emberektől, akik ezt a hamis képet akarják velem elhitetni

– magyarázta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

InStyle Men Magyarország (@instylemen_hu) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik