Szórakozás

Első nyilvános megjelenésére készül Jeremy Renner a balesete után

Dimitrios Kambouris / Getty Images
Dimitrios Kambouris / Getty Images
Új sorozatának Los Angeles-i premierjén szeretne részt venni.

Jeremy Renner év elején szenvedett balesetet Tahoe-i otthonának felhajtóján. A színész a hókotrójával takarította az utat, egy ponton viszont elveszítette az uralmát a jármű felett. A kézifék behúzása nélkül ugrott ki a vezetőfülkéből, hogy megállítsa az unokaöccse felé csúszó gépet, majd amikor megpróbált visszamászni a kormány mögé, a közel héttonnás hókotró maga alá gyűrte és áthajtott rajta. Az első jelentések szerint kritikus állapotban, komoly vérveszteséggel szállították kórházba, a műtétje után viszont ismét megjelent a közösségi oldalán, ahol rendszeresen posztol a gyógyulásának folyamatairól.

A színész a minap videót mutatott arról, hogy egy antigravitációs futópadnak köszönhetően újra sétál, a Deadline pedig most arról ír, hogy Renner az első nyilvános megjelenésére készül a balesetét követően. A portál információi szerint április 11-én a Rennervációk című életmódsorozatának Los Angeles-i premiervetítésén, majd az azt követő élő kérdezz-felelek rendezvényen is részt vesz majd.

A Rennervációk április 12-én debütál a Disney+ felületén.

Kapcsolódó
Jeremy Renner újra sétál, és erről videót is mutatott követőinek
Antigravitációs futópadot használ a felépüléshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik