Szórakozás

Chris Martin csak napi egyszer eszik, hogy olyan formába kerüljön, mint Bruce Springsteen

MAURICIO SANTANA / GETTY IMAGES /Jamie McCarthy / Getty Images for SUFH
MAURICIO SANTANA / GETTY IMAGES /Jamie McCarthy / Getty Images for SUFH
Egy közös ebéd után jutott erre az elhatározásra.

Chris Martin a napokban Conan O’Brien műsorának vendége volt, ahol elárulta, mostanában csak napi egyszer eszik, azt is délután négy óra előtt. Mint mondta, erre az elhatározásra akkor jutott, amikor együtt ebédelt a 73 éves Bruce Springsteennel, aki ugyancsak a szóban forgó elvet követi.

Volt szerencsém átmenni hozzá ebédelni egy nappal azután, hogy tavaly Philadelphiában játszottunk. Amúgy is nagyon szigorú diétán voltam. De azt gondoltam, Bruce még nálam is jobb formában van

emlékezett vissza a műsorban a Coldplay énekese, akivel mint kiderült, Sprigsteen felesége, Patti osztotta meg a tényt, hogy a zenész mindössze egyszer eszik egy nap.

Azt mondtam: hát, ez van. Ez a következő kihívásom

– tette hozzá Martin, aki nem árulta el, pontosan mi teszi ki a napi étkezését, helyette azzal viccelődött, hogy szteroidmártásos bivalyszeletet szokott enni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik