Szórakozás

„Szánalomból nem kell mellém állni” – VV Reni VV Lisszát támogatja a párbajon, ahová miatta kell mennie

VV Rico eredetileg VV Renit hívta ki, utóbbi viszont felhasználta a piros kendőjét, azaz a védettségét.

Közeledik a ValóVilág utolsó párbaja a döntő előtt, ahol VV Rico és VV Lissza csapnak majd össze. A kihívott eredetileg VV Renit nevezte meg ellenfelének, a lány viszont felhasználta a korábban megszerzett, védettséget jelentő piros kendőjét, és VV Lisszát küldte harcba maga helyett.

A villalakóknak a minap el kellett dönteniük, melyik párbajozót támogatják: VV Melina és VV Kriszti VV Rico mellett sorakoztak fel, egyedül VV Reni állt VV Lissza mellé.

Akkor is őt fogom támogatni, ha tetszik neki, ha nem! És vissza fog jönni

– mondta VV Reni a nyugiszobában várakozó VV Lisszának, majd röviden megölelték egymást.

A párbajozó lány később kifejtette, nem nagyon örült VV Reni érkezésének, hiszen ő az oka annak, hogy párbajoznia kell.

– Szánalomból nem kell mellém állni.
– Nem szánalomból tettem. Figyelj, Lissza, elmondtam neked azt is, hogy három lány van itt, és hozzám nyilván te álltál a legtávolabb…
– Tudom, hogy Melina a barátnőd, de szerintem ezermilliószor sokkal-sokkal csúnyábban bánt veled, sokkal csúnyábban viselkedett, kibeszél nekem a Melina, és utána meg egy ilyen indokkal rám teszel egy kendőt, amit én elfogadok, mert a te döntésed, viszont én ezt nem tartom fairnek, mert én közel sem viselkedtem úgy veled, mint a Melina. Hiába, hogy nem vagyunk barátnők. Szóval ez nekem nagyon egy képmutató dolog most

– hangzott köztük a beszélgetés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik