Szórakozás

„Évek óta nyomod ezt a bullshitet” – Pácz Viki a Reggeliben vonta felelősségre Ambrus Attilát

Az volt a téma, hogy boldogít-e a pénz, de a vitában főként Ambrus Attila múltjáról esett szó.

A Reggeliben a meghívottak arról vitáztak, hogy boldogít-e a pénz vagy sem. A műsor szerkesztői két hazai hírességet hívtak meg, hogy mondják el véleményüket a témában:

  • Pácz Vikit, aki a ValóVilág 6. szériájában szerepelt, majd a média világában helyezkedett el, illetve ma már stand-uposként is ismert, valamint
  • Ambrus Attilát, akit „Viszkis” néven ismert meg az ország, miután a kilencvenes években 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat, amiért 12 évet töltött börtönben.

A vita elején mindkét fél kifejtette az álláspontját.

Nem akarok álszent lenni, és nyilván én is megégettem magamat, de ma már ott tartok, hogy nem minden a pénz. Nem boldogít, mert elköltöm. Amit az egyik kezemmel beveszek, a másikkal kiadom. Innentől kezdve miért lennék boldog?

– fogalmazott Ambrus, hozzátéve: szerinte az élmények visznek minket előre, viszont pénz nélkül nincsenek élmények.

Pácz Viki szerint abszolút boldogít a pénz, és álszent dolognak tartja, hogy Ambrus arról beszél, hogy neki nem számít a pénz.

Szerintem egy ország tudja, hogy volt időszak, amikor boldogított.

Pácz elmondta, bár a szeretetet és az egészséget nem lehet megvásárolni, de anyagias világban élünk, és a boldogsághoz vezető út pénzen keresztül vezet.

Nyilván a lopott pénz, az persze, hogy nem boldogít, bár ezt nem tudhatom.

Ambrus azt mondta, megtapasztalta mindkét helyzet előnyeit és hátrányait, és ma már úgy véli, valóban gyarló, hedonista, mohó életet élt, de ma már másképp gondolkodik. A börtönben tanulta meg beosztani a pénzét, azóta keményen megdolgozik minden forintért, és mindig addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér.

Pácz Viki megkérdezte Ambrustól, hogy annak idején mire költötte a 196 millió forintot.

Úgy voltam vele, hogy vagy lelőnek vagy sittre kerülök. Nem akartam, hogy ez a pénz visszakerüljön oda, ahonnan elhoztam, ezért elpattintottam. Élményeket gyűjtöttem belőle

– árulta el.

Egy betelefonáló kérdőre vonta Ambrus Attilát, hogy bár vicceskedve beszélnek róla a műsorban, egyáltalán nem vicces, hogy emberekre fegyvert fogott a rablásai alatt, ezzel traumát okozva nekik. A Viszkis jogosnak tartotta a néző véleményét, elismerte bűneit, de ő mindenért megfizetett és letöltötte a büntetését.

Pácz Viki a továbbiakban azt rótta fel, hogy szerinte Ambrus Attila azt hiszi, hogy „feloldozást nyer, ha körbehaknizik” a történetével, és a pozitív megítélésre hajt.

Picit azt érzem, hogy ez egy betanult szöveg a részedről. Évek óta nyomod ezt a bullshitet, hogy »bocsássatok meg nekem, lopni PC, megbántam«, meg ilyesmi

– fakadt ki.

Ambrus Attila erre úgy felelt: vitapartnere akármit mondhat, ő attól a saját útját járja, hitelesnek tartja magát, és be meri vállalni, ha valami rosszat tett. Az éles vitának végül egy betelefonáló vetett véget, aki sokallta Pácz Viki kritikáit.

A stand-upos azzal zárta a beszélgetést, hogy mindez nem Ambrus Attila személye ellen szólt, és reméli, hogy szavaival nem bántotta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik