Szórakozás

Kovács Katit úgy felpofozta Charlie a Fejlövés forgatásán, hogy hónapokig nem hallott a fülére

TV2
TV2
Ennek ellenére kedves emlékként gondol vissza a jelenetre.

Kovács Kati már hatvan éve szórakoztatja a közönséget, a minap pedig a Mokkában mesélt a karrierje mérföldköveiről. Mint mondta, amikor 19 évesen országos ismertséget szerzett egy ki mit tudon, kezdetben nem élvezte a rá irányuló figyelmet, és lekezlő volt az emberekkel, akik akarata ellenére beléptek a magánszférájába. Később megtalálta az egyensúlyt a rajongókkal, a magánéletéről viszont azóta is keveset beszél.

Az énekesnő számos filmben is szerepelt a pályafutása alatt, mint mondta, máig kedves emlékként gondol vissza arra a jelenetre, amikor Charlie pofon vágta őt a Fejlövés forgatásán – bár közvetlenül az említett rész felvétele után kijelentette, hogy soha többet nem akar filmezni.

Azt mondta a rendező, Bacsó Péter, figyelj, ha pofon vágod a Katit, de csak mímeled, akkor látszik, hogy nem adsz neki igazi pofont. Charlie azt mondta, nem akar megütni. Akkor jól megitatta Charlie-t a rendező pálinkával, majd Charlie odajött, akkora pofont lekevert, hogy beestem a búzatáblába. Azt mondtam, hogy elegem van a filmezésből, én soha többet nem akarok filmezni, ha ez ilyen fájdalommal jár! Hát hónapokig nem hallottam a fülemre

– idézte fel az esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik