Szórakozás

J. K. Rowlingot úgy próbálta magához láncolni a volt férje, hogy eldugta a Harry Potter kéziratát

Chip Somodevilla / Getty Images
Chip Somodevilla / Getty Images
Tudta, mennyire fontos az írónőnek a készülő könyv.

J. K. Rowling egy podcast-műsorban beszélt az életéről, egyebek mellett arról, hogy első férje, Jorge Arantes milyen trükköket vetett be, hogy megakadályozza a válásukat. Az írónő azt mondta, kétszer menekült el bántalmazó férje elől, mielőtt végleg elhagyta őt, miközben második lányukkal volt terhes.

A házasságunk nagyon erőszakossá, a férjem uralkodóvá vált. Minden alkalommal átkutatta a táskámat, amikor hazajöttem, és még saját kulcsom sem volt a bejárati ajtóhoz. Szörnyű feszültséget okozott ebben élni, mert úgy kellett tennem, mintha nem lépnék, és nem hiszem, hogy túl jó színész lennék

idézte fel Rowling. Mint mondta, Arantes sejthette, hogy hamarosan elhagyja őt. Ekkoriban dolgozott a Harry Potter és a bölcsek kövének kéziratán.

Tudta, hogy mit jelent számomra ez a kézirat, mert egy ponton elvette, elrejtette, és túszként tartotta fogva. Amikor eldöntöttem, hogy végleg elhagyom, mindennap magammal vittem pár oldalt a munkahelyemre. Csak néhányat, hogy ne tűnjön fel neki, hogy bármi hiányzik belőle, és lefénymásoltam mindet. Szépen lassan, a személyzeti szoba egyik szekrényében apránként gyarapodott a fénymásolt kézirat.

Rowling attól félt, Arantes elégetné készülő könyvét, ami akkor és most is nagyon sokat jelent neki. Végül mikor az írónő bejelentette, hogy elmegy, ex-férje nem engedte, hogy idősebb lányát, Jessicát magával vigye.

Így hát felvettem a harcot, és meg is fizettem az árát. Volt egy erőszakos jelenet, ami azzal végződött, hogy az utcán feküdtem. Elmentem a rendőrségre, feljelentést tettem, másnap pedig visszamentem a házba a rendőrséggel, és megkaptam Jessicát.

Figyelem!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található. A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik