Szórakozás

Elmondták a szakértők, milyen gyakran érdemes kimosni a pizsamát vagy a cipőket

A túl gyakori tisztítás károsítja a ruhát, a túl ritka viszont bőrproblémákhoz és fertőzésekhez vezethet.

Heves vitát váltott ki egy TikTok-felhasználó a január 10-én közzétett videójában, Allison Delperdang arról beszélt, hogy többször viseli ugyanazt a pizsamát, mivel a szüleinél is ezt látta.

A TikToker megkérdezte a követőit is, hogy szerintük rendben van-e, hogy sokáig ugyanabban a ruhadarabban alszik.

Az eset után a CNN megkérdezett néhány szakértőt, hogy szerintük milyen gyakran kellene kimosni a pizsamákat és egyéb ruhadarabokat.

A ruházati higiéniával kapcsolatos szokásaink nagyrészt „társadalmiak és kulturálisak”

– mondta Dr. Anthony Rossi, a New York-i Memorial Sloan Kettering Cancer Center bőrgyógyász asszisztense, az Amerikai Bőrgyógyászati ​​Akadémia munkatársa.

Manal Mohammed, a Westminsteri Egyetem orvosi mikrobiológiai oktatója szerint ennek az is az oka, hogy az emberek nem akarják magukat minden reggel azzal stresszelni, hogy mit vegyenek fel.

A szakemberek szerint egyik véglet sem szerencsés, nem érdemes sem túl gyakran, sem túl ritkán mosni a ruhákat. Előbbi károsítja az anyagot, míg utóbbi bőrproblémákhoz és fertőzésekhez vezethet.

A szakemberek szerint az sem mindegy, hogy milyen ruháról van szó.

Szerintük az alsóneműt, a zoknit, a harisnyát vagy a leggingset érdemes minden használat után kimosni, és így kell tenni azokkal a ruhadarabokkal is, amelyek láthatóan koszosak vagy erős szaguk van. A túl ritka tisztítás miatt a baktériumok túlszaporodhatnak, ami fertőzésekhez, gombásodáshoz és egyéb bőrproblémákhoz vezethet.

A szakértők szerint a törölközőt is érdemes minden használat után kimosni, mert ezeken olyan baktériumok is lehetnek, amelyek bejuthatnak akár a belső szövetekbe vagy a véráramba.

Vannak, akik hagyják megszáradni az edzésruhájukat, hogy másnap ismét fel tudják venni. Ez azonban még inkább ront a helyzeten

– mondta Rossi.

A szakember szerint a hő hatására elszaporodnak a baktériumok, ezért mindenképpen szükséges mosószerrel kitisztítani.

A pizsamákkal, felsőruházatokkal, farmerekkel és egyéb ruhákkal kapcsolatban ugyanaz érvényes, mint a fehérneműknél.

Ha általában lefekvés előtt zuhanyzik valaki és fehérneműt is visel alváskor, akkor akár egy hétig hordhatja mosás nélkül a pizsamát, de ha ezek közül egyik is hiányzik, akkor a szakértők szerint minden nap ki kellene mosni a ruhadarabot.

A kabátok vagy a farmerek esetében a havi egy mosást javasolják, ilyen gyakran kell tisztítani a cipőket és talpbetéteket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik