Szórakozás

Letartóztatták a 19 éves lányt, mert eljátszotta a TikTokon, hogy rákja van

Madison Russo / TikTok, Scott County Sheriff
Madison Russo / TikTok, Scott County Sheriff
Lopás vádjával tartóztatott le a rendőrség egy főiskolás lányt Iowában, mert eljátszotta, hogy súlyos beteg és ezzel több tízezer dollárt csalt ki idegenektől.

Madison Russo, az iowai St. Ambrose University hallgatója 2022 októberében töltött fel egy videót a TikTok-csatornájára, melyben bejelentette követőinek, hogy leukémiával és hasnyálmirigyrákkal küzd – írja az Independent című brit lap.

Miután Russo sztorija elterjedt a TikTokon, a lányt a helyi média is megkereste. A North Scott Press 2022. október 18-án közölt cikket, melyben Russo elmondta, nyolc hónappal korábban diagnosztizálták rákkal, ami lelke mélyéig megrendítette és fenekestől felforgatta az életét. Hozzátette, ennek ellenére küzd, továbbra is eljár az óráira, sőt gyakornokoskodik egy nagyvállalatnál.

A lány azt mondta, egy focilabda méretű tumor tapad a gerincére, és az ő esetében sajnos nem jöhet szóba operáció. Valentin napon kezdte meg a 15 kezelésből álló kemoterápiát, amit 90 alkalmas sugárkezelés követett. A tumor el is kezdett zsugorodni, de közben leukémiát alakított ki nála.

Russo a TikTokon is aktív volt, rendszeresen töltött fel videókat, melyekben beszámolt az állapotáról. Közben a magas kórházi költségekre hivatkozva elkezdett adományokat gyűjteni. A GoFundMe online adománygyűjtő felületén 439 embertől több mint 38 ezer dollárt (13 millió forintot) kapott.

Madison Russo január 23-án éppen órán ült, amikor a rendőrök érte mentek és letartóztatták. A lány ellen az után indult nyomozás, hogy néhányan, akik személyesen is ismerték feljelentették, mert gyanították, hogy valami nagyon nem stimmel Russo ráksztorijával.

A nyomozás megállapította, hogy Russot soha nem diagnosztizálták halálos betegséggel. A lány szobájában olyan kellékeket találtak, melyekkel a lány a TikTokos követőit igyekezett meggyőzni a betegségéről. Többek között volt ott infúziós állvány, paróka és különböző orvosi eszközök.

Szintén a nyomozás során derült ki, hogy Russon nem csak GoFundMe oldalán, kapott adományokat, hanem iskolai alapítványok, cégek, kisvállalkozások és magánemberek közvetlenül is támogatták.

A letartóztatása után a lányt a megyei börtönbe szállították, ahonnan 10 ezer dollár (több mint 3 és félmillió forint) óvadék ellenében engedték ki. Russonak március 2-án kell először megjelennie a bíróság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik