Szórakozás

Csősz Boglárka: Most már készen állnék arra is, ha az új párom gyereket szeretne

Ódor Dorottya / TV2
Ódor Dorottya / TV2
Korábban elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy sosem lesz gyereke.

Csősz Boglárka és volt férje, Burak Talu 14 évig voltak együtt, fél évvel ezelőtt váltak el. Az üzletasszony több időt szeretett volna Magyarországon tölteni, a párját viszont Törökországhoz kötötte a családja és a munkája, így végül a szakítás mellett döntöttek. Mindketten elfogadták, hogy más irányt vett az életük, a válás után is barátok maradtak.

Sokan akartak egyébként visszatartani, sőt. Sok közös barátunk is azt javasolta, hogy ne lépjek ki és ne váljak el. De én azt gondolom, hogy minden nőben és talán minden emberben megszületik egyszer az a pont, amikor úgy érzi, hogy abban a kapcsolatban már nem tud tovább fejlődni. Ez egy olyan fejlődési folyamat, hogyha egymást nem tudjuk követni, akkor muszáj továbblépni. Nem maradhatunk benne egy olyan kapcsolatban, ami minket tovább már nem tud építeni

mondta Csősz Boglárka a Fókusznak.

Az üzletasszony arról is beszélt az interjúban, hogy tudta, nem lesz könnyű a válás, majd az ismerkedés, mostanra viszont már nyitott lenne egy új kapcsoltra, sőt az anyaságra is, pedig korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy sosem lesz gyereke

Most már készen állnék arra is, ha az új párom gyereket szeretne. Akkor lehet, hogy be is vállalnám mellette. Ez egy ilyen érdekes beérés számomra, hogy talán eljött az idő, hogy kicsit elgondolkodjak ezen.

Az üzletasszony hozzátette, számára nem az a fontos, hogy a párjának mi a foglalkozása, sokkan inkább az érdekli, hogy az illető életfelfogása és filozófiája közel álljon hozzá, és jól működjön közöttük a kommunikáció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik