Szórakozás

„Ha hozzád nyúl, akkor kinyírom!” – A nézők megszavazták, hogy VV Melina és VV Barna együtt aludjanak a nyugiszobában

VV Melina és kedvese, VV Dani is kiakadtak a bejelentés után.

A ValóVilág interaktív hetén a nézők irányíthatták a játékot, a minap pedig arról is szavaztak, kik aludjanak együtt a nyugiszobában: a döntésük VV Barnára és VV Melinára esett, akik között az elmúlt időszakban kifejezetten rossz viszony alakult ki. Bár VV Barna szórakozottan fogadta a bejelentést, VV Melina és a párja, VV Dani láthatóan nem repestek a boldogságtól.

Ha hozzád nyúl, akkor kinyírom, az biztos!

– mondta VV Dani VV Melinának, amikor kimentek dohányozni.

A hangulat azután sem javult, hogy VV Melina visszatért a nappaliba, VV Barna ugyanis rögtön közölte vele az alvási szokásait.

Itt van az, hogy szeretek azzal, akivel alszom egy takaróval aludni. Kivétel nélkül az első nap óta meztelenül alszom az ágyban, minden egyes alkalommal befingok a takaró alá. Ja, és imádok hidegben aludni

– sorolta a dolgait.

VV Melina először a földön ágyazott meg magának a nyugiszobában, miután pedig ezt VV Barna észrevette, esti mesével cukkolta tovább a versenyzőt, aki végül visszament a többiekhez a hálószobába, mondván: inkább iszik egy energiaitalt, és nem alszik éjszaka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik