Szórakozás

Schumacher Vanda annak idején 83 százalékos emelt szintű érettségit tett katonai alapismeretekből

Rizmajer Antal, Sárosi Zoltán / RTL
Rizmajer Antal, Sárosi Zoltán / RTL
Ezzel az ország bronzérmesévé vált abban az évben.

A ValóVilág korábbi tematikus hetén iskolai körülmények között kellett helytállniuk a villalakóknak. A Technikum Hét kapcsán az rtl.hu a reality műsorvezetőivel, Puskás-Dallos Petivel és Schumacher Vandával beszélgetett.

Utóbbi elmondta, hogy japán-magyar művészeti iskolába járt, a kedvenc tantárgya a biológia volt, az érettségin pedig országszinten is kiemelkedő eredményt ért el katonai alapismeretek tantárgyból.

Katonai alapismeretből 83 százalékos emelt szintű érettségit tettem le, és ezzel az ország bronzérmesévé váltam abban az évben

– emlékezett vissza.

Schumacher arról is beszámolt, hogy az iskolában Kim Kardashian módszere szerint puskázott: miniszoknyát vett fel és a comjára ragasztott fel cetliket. Van viszont, amit utólag már máshogy csinálna.

Sokkal jobban ráfeküdtem volna az angolra és az idegennyelvek tanulására. Három évig japánul tanultam, de most kábé csak azt tudom megkérdezni, hogy »Szereted az epret?«

A műsorvezető egyébként nemrég nyilatkozott arról, hogy 15 éves kora óta dolgozik az RTL-nek, iskolába sem járt a sok forgatás miatt. Mint most kiderült, kilencedikes korában magántanuló lett, hogy építhesse a színészi karrierjét.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik